Az ukrán választók eldöntötték melyik utat választják: felzárkóznak Európához vagy csatlakoznak Ázsiához (Oroszországhoz). Az előbbit választották. Az immár második napja tartó tüntetésen így már nem csak a jelöltek személye a tét. Az orosz publicisták felróják az orosz népnek, hogy ők már rég nem tudnak európai emberekhez hasonlóan viselkedni: tüntetni a jogaikért, az elképzeléseikért, pedig jogos lett volna több esetben az ő részükről is a felháborodás és a véleménynyilvánítás. Ukrajna előtt most már valóban nyitva áll a kapu, hiszen az ukránok ahelyett, hogy otthonaikban ülnének és kolbászt ennének, kivonultak az utcára, és semmi sem tántoríthatja el őket igazuk megvédésében. Elismerés jár a néhány város erőszervezeteinek is, hiszen csendben, felhajtás nélkül tudatták az ellenzékkel: nem engedik meg bántalmazni az elégedetlen, tüntető lakosságot.
A vip.lenta.ru szerint Juscsenkóék már előre megtervezték a forradalmi hangulat forgatókönyvét, méghozzá a grúz elnök segítségével. Mihail Szaakasvili, a rózsás forradalom vezetőjének tanácsadói ugyanis hetekkel ezelőtt megjelentek Kijevben. Állítólag a mostanában magáról sokat hallató Pora nevezetű ukrán ifjúsági szervezet is egy grúz utánzat, méghozzá a Kmara nevű szervezeté. Miután Viktor Janukovics ezt megtudta, emberein keresztül tudatta az ellenzékkel: demonstráció esetén akár 30-40 ezer donbasszi bányászt tud hozatni a fővárosba, akik „nem állnak jót magukért„. A cikk szerzője, Elena Lubarszkaja szerint nincs ok az aggodalomra, nem kell véres jelenetekre számítani, bár az események még csak most kezdődtek el.
Az Izvestia szerint a Kijev főterén állomásozó tüntetők olyan szabályokat fogadtak el maguk között, amelyekkel bármelyik választást el lehet bukni: tilos az ivászat, a dohányzás, a káromkodás és a verekedés. A demonstráció közelében álló piacon az eladók azt suttogják: a jelenlegi hatalom ellen szavaznak, bár nem biztos, hogy az új jobb lesz. A lap újságírója úgy véli, hogy happy-end-re nem kell számítani. Szerinte az ukránok életében törés következett be, hiszen mind az első, mind a második szavazásra abban a hitben mentek el, hogy a voksuk valóban számít majd. Úgy tűnik, ez nem így történt. Aggasztó tény továbbá, hogy az ország két részre szakadt: Donyeck és Luganszk környéke – az ország keleti része – Viktor Janukovics kormányfőt akarja, míg Lembergeben, Tornopolban és Ivano-Frankivszkban – a nyugati részben – Juscsenkót támogatják a választók. – Az ország két részre szakadt, de kétséges, a hogy a két elnökjelölt tud-e valamilyen kompromisszumot kötni. Valószínűleg nem.
A Nezaviszimaja Gazeta szerzője Vlagyimir Polohalo politológust idézi, aki szerint sem az ellenzék, sem maguk a tüntetők nem számítottak ekkora tömegre a fővárosban. Csupán saját jogaik megvédése érdekében mentek az utcára. A szakember állítja: Juscsenko már rég győzött, és erre utalnak az első forduló eredményei is, illetve az is, hogy már akkor közel 40 ezer választási csalásról érkezett panasz a bíróságokhoz. Polohalo aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy Juscsenkóék csupán november 23-ig kaptak engedélyt a tüntetésre. A határidő lejárta után a hatalom valószínűleg beveti a rendőrséget és a katonaságot is. A politológus úgy véli, fegyvereket nem fognak alkalmazni, sokkal inkább attól tart, hogy a maffia módszereivel élve „borotvált fejű” verőembereket küldenek a demonstrálók közé, akik tömegverekedést provokálhatnak ki.
A Tisza napirendre vett adójavaslata Nyugaton már kuka















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!