A Die Tageszeitung ultrabaloldali német lapban Dorothea Hahn Küzdelem az igenért című írásában foglalkozik a francia szocialisták csapdahelyzetével.
Kora tavasszal François Hollande, a francia szocialista párt (PS) első titkára és elvtársai Chirac elnököt felszólították, hogy írjon ki referendumot az EU alkotmányról. Hiszen, hangzott a szocialista érvelés, ez a dokumentum hosszú időre meghatározza a franciák sorsát, ezért túl fontos ahhoz, hogy a polgárok feje felett döntsenek róla.
Ebben az időben a szocialisták (akik 2002-ben elnökjelöltjükkel, Lionel Jospinnel vereséget szenvedtek) úgy érezték, ismét feljövőben vannak. Két voksoláson is megelőzték a jobboldali kormánypártot az UMP-t. A referendum követelésével pedig úgy kalkuláltak: kényszerhelyzetbe hozhatják Jacques Chiracot. Egyesek abban is reménykedtek, hogy az államelnök nem meri kiírni a referendumot.
Rosszul kalkuláltak. A július 14-i nemzeti ünnepen Chirac bejelentette: Mindenképpen megtartják a referendumot. Azóta nem nyilatkozott erről a témáról, a kérdésben magára hagyta a belső ellentmondásaikkal küzdő szocialistákat.
Mint kormánypárt és mint François Mitterrand egykori elnök pártja, a PS az EU intézményi átalakulásának minden döntésében részt vett és elfogadta azt. Számos szocialista politikus az EU vezető pozícióiban foglalt helyet. Abban a pillanatban, hogy ellenzékbe kerültek, a szocialisták azonnal bírálni kezdték az EU liberális gazdaságpolitikai irányvonalát, illetve a készülő európai alkotmányt.
Az EP választásokon a szocialisták olyan programmal kampányoltak, ami az alkotmánnyal valóban összeegyeztethetetlen. Megígérték, hogy keresztülviszik a garantált minimálbéreket az összes EU tagállamban, az adók harmonizálását, valamint nagy európai léptékű beruházásokat követeltek, s egy olyan alkotmányt, melyet a kormányok minősített többséggel módosíthatnának. Ez a választási kampányban folytatott nagylelkűség megbosszulta magát, amint Chirac bejelentette a referendumot. Egymás után álltak fel a PS grandjai és jelentették ki, hogy az alkotmányon ugyan lehetne javítani, de mégis támogatni fogják. Ők egy „baloldali” igenről, illetve egy „feltételes igenről” beszéltek. Ezzel egy időben a párt balszárnya, valamint bázisa mind határozottabban adott hangot elégedetlenségének.
Végül a volt miniszterelnök és a párt alelnöke, Laurent Fabius mondta fel a közösséget a pártvezetéssel. – Én Európa párti vagyok, magyarázza a nemet, de a jelenlegi alkotmány elfogadása a jövőben megnehezíti, sőt szinte teljesen kizárja a szociális harmonizáció lehetőségét. Most a PS az egyetlen szocialista párt az EU-ban, amelyik nyíltan vitázik az alkotmánytervezetről, s az egyetlen amelyiken belül mély szakadék húzódik ebben a kérdésben. Fabius kampányában lemondott a külföldi utakról és külföldi nagyságok meghívásáról és úgy nyilatkozott: az alkotmánytervezet elutasításával végre a szükséges vitát lehet kiváltani az EU-n belül. Mint azt csütörtök hajnalban a pártvezetés nyilvánosságra hozta, a 75 százalékos részvétel mellett lebonyolított belső voksoláson a szocialisták 55 százaléka támogatja az EU-alkotmányt.
Zsidók elleni tömeges merényletet tervező terroristákat nyilvánítottak bűnösnek Angliában















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!