CDU: ismét felfedezték a nemzet fogalmát

Angela Merkel, a CDU megerősített elnöke a párt kongresszusán megkérdőjelezte Schröder hazafiasságról vallott kijelentéseit, és kiállt a keresztény értékek mellett, melyeket az egyéni cselekvés mércéjeként említett. A kongresszusról tudósítva a Frankfurter Allgemeine Zeitung megjegyezte: Merkel nem kíván idomulni a hatvannyolcasok értékvilágához.

2004. 12. 07. 8:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) konzervatív német napilapban Karl Feldmayer Merkel sorsközössége című írásában elemzi a CDU kongresszus első napján történteket, főként a pártelnökasszony beszédét.

A 88,41 százalékkal pozíciójában megerősített elnök a pártvezetés majd' minden tagjával kapcsolatban talált néhány dicsérő mondatot – írja a FAZ, hozzátéve: ez alól szinte csak a munkaadói szárny most leváltott vezetője, Hermann-Josef Arentz volt kivétel. Arentzről pénteken ugyanis kiderült, hogy az RWE energiakonszerntől 1992 óta évi 51 000 eurót, valamint ingyen áramot kasszírozott látható munkavégzés nélkül.

Az évtizedek óta a CDU-val foglalkozó újságírónak leginkább a nemzet fogalom ismételt felfedezése tűnt fel az elnök kétórás beszédében. Merkel a nemzet fogalmát ugyanolyan természetességgel használta, mintha Angliában, Dániában, vagy éppen Lengyelországban élne – írja Feldmayer, aki szerint a kifejezés szuverén használata természetesen nem független a kereszténydemokrata politikus azon felismerésétől, hogy a másik oldal is kísérletet tesz olyan értéket közvetítő fogalmak „kisajátítására”, mint a hazafiság.

Merkel szaván fogta a hazafiasságról nyilatkozó Schrödert. A kereszténydemokrata politikus feltette a kérdést, hogy vajon mennyire hazafias, hogy a katasztrofális kormánypolitika következtében naponta ezer munkahely szűnik meg Németországban? Merkel saját népéről úgy beszélt, mint a gyermekek és unokák jövőjét is magában foglaló sorsközösségről. Ugyanebbe az összefüggésrendszerbe illik figyelemre méltó kiállása a keresztény értékek mellett, melyeket az egyéni cselekvés mércéjeként említett.

Úgy tűnik – vonja meg Feldmayer az első nap mérlegét –, hogy Angela Merkel nem kíván idomulni a hatvannyolcasok értékvilágához, hanem az általa képviselt alternatíva felállításával kívánja a 2006-os választásokon a maga oldalára állítani a választókat.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.