Gyurcsány Ferenc a gazdákkal kötött megállapodás után egy nappal – miközben a demonstráló gazdák erőgépeikkel hazafelé tartottak – a következőket mondta: „Tegyük hozzá, én azért persze azt gondolom, hogy ez összességében mégis csak az álhatatosság és a felelõsségnek a sikere, hiszen abban sikerült megállapodni, és olyan keretek között, amelyrõl most már hetek óta beszéltünk, és hát nyugodtan ki merem mondani, hogy hát a gazdák, a tüntetõk a legfõbb kérdésekben, amelyet hetek óta hangoztatunk, abban meghátráltak. Elfogadták, hogy költségvetésen kívül nincsen támogatás, és elfogadták, hogy a szakmát és a politikát el kell választani, és a tárgyaló fél a szakminiszter. Ez fontos.”
(MTV, 2005. március 14.)
<<< Vissza a többi dumához <<<

Ismét az utcára kerülhet Forgács Zoltán és kutyája