A BRFK archiválta a Gyurcsányt kifütyülőkről készült felvételt

Március 15-én a Múzeumkert elõtt nagyon feszült volt a helyzet, ezért a civil ruhás nyomozók kordont vontak a két vitatkozó csoport közé – közölte Gergényi Péter budapesti rendõrfõkapitány a Magyar Televízió reggeli műsorában. Mint mondta, a rendőrség minden demonstrációról felvételt készít, amelyeket archiválnak, ezekből kiderül, hogy a fütyülők között vannak olyanok, akik mindenütt felbukkannak. A Fidesz szerint ez a gyakorlat összeegyeztethetetlen a demokrácia alapjaival.

MNO
2005. 03. 17. 16:12
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Március 15-én a Múzeumkert elõtt nagyon feszült volt a helyzet, ezért a civil ruhás nyomozók kordont vontak a két vitatkozó csoport közé. A rendõri intézkedésre azért volt szükség, nehogy tettlegességre kerüljön sor az ünnepségen – mondta Gergényi Péter budapesti rendõrfõkapitány a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában.

– Fütyülni lehet egy jogállamban, ezzel nem is volt gond. Azzal volt gond, hogy az eseményeket diszkréten, az ünnep méltóságához mérten kellett kezelni, nehogy tettlegességre kerüljön sor a két ellenérdekelt tábor között – fogalmazott Gergényi Péter.

Mint mondta, a rendőrség tudott arról, hogy bizonyos személyek esetleg fütyülni fognak, de hogy kik, mikor és hol, arról nem. A rendőrfőkapitány hozzátette: minden demonstrációról felvételt készítenek, amelyeket archiválnak. Ezekből a felvételekből kiderül, hogy a demonstrálók, fütyülők között vannak bizonyos arcok, amelyek mindenütt felbukkannak, legyen az bármilyen rendezvény – jegyezte meg a főkapitány.

– A felvételek készítése és archiválása olyannyira összeegyeztethetetlen a demokrácia és a jogállam alapjaival, hogy a Fidesz el sem tudja képzelni, hogy ilyesmi napjainkban megtörténhet – reagált Gergényi nyilatkozatára Révész Máriusz, a Fidesz szóvivője. Hozzátette: ha valóban így történt és a rendőrség archiválta az említett adatokat, úgy a Fidesz szakmai magyarázatot vár az illetékesektől arra a kérdésre, hogy miért volt erre szükség és pontosan milyen célokra használják fel a felvételeket. Révész Máriusz arra is kíváncsi lenne, hogy ennek mintájára a rendőrség Pozsonyból, Csíkszeredáról, Marosvásárhelyről és a Vajdaságból is el kívánja-e kérni azokat a felvételeket, amelyeken látszik, kik fütyültek a kormányfő levelének ismertetésénél.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.