A tavasz kezdetét immár negyedszázada jelző Budapesti Tavaszi Fesztivál nyitó eseménye igazi szenzáció lesz: A fáraók után – az ismeretlen Egyiptom címmel ma nyílik meg a kopt művészet kincseit bemutató kiállítás a Szépművészeti Múzeumban. A március 18- április 16-a között zajló rendezvénysorozat 178 programot kínál a legkülönfélébb műfajokban, ezek közül a Magyar Rádió Márványtermébe és templomokba szervezett hangversenyek ingyenesek. A legdrágább belépő húszezer forintba kerül.
A fesztivál egyik kiemelt eseménye lesz Zubin Mehta és a firenzei Maggio Musicale Zenekara hangversenye a Nemzeti Hangversenyteremben, illetve a Zeneakadémián. A másik igazi szenzáció a Chicagói Szimfonikus Zenekar két hangversenye ugyancsak a Nemzeti Hangversenyteremben. A világ egyik legnevesebb zenekarát március 31-én a 80 éves Pierre Boulez vezényli, a Bartók-est szólistája pedig a világhírű zongoraművész-karmester, Daniel Barenboim lesz, aki másnap Mahler IX. szimfóniáját vezényli.
Szintén a Nemzeti Hangversenyteremben lép fel Barbara Hendricks és a Magnus Lindgren Quartet, a moszkvai Csajkovszkij Zenekar, illetve a King’s Singers. Itt lesznek továbbá a Budapesti Fesztiválzenekar, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és Énekkar, az Eurofestivalchor és a X. Budapesti Nemzetközi Kórusverseny hangversenyei is.
A Művészetek Palotájában lévő Fesztivál Színházban lép fel a Singapore Chinese Orchestra, s itt tartják Eötvös Péter A balkon című operájának magyarországi bemutatóját. Szintén ezen a helyszínen mutatja be Händel Semele-jét Magyarországon először a Budapesti Kamaraopera. „Végtelen úton…” címmel pedig jubileumi koncertet tartanak Szörényi Levente 60. születésnapjának tiszteletére.
A táncosok fesztiválhelyszíne idén a Thália Színház lesz: ide szervezték a huszonöt éves Győri Balett gálaestjeit, többek között Robert Cohan, Robert North, Bombicz Barbara és Román Sándor koreográfiáival, valamint Piazzolla, Dés László és Jávori Ferenc zenéivel. A tánc szerelmeseit Bolero-estekkel várják: Ravel balettjének epizódjait március 18-28-a között a francia Ballet Biarritz, a litván Anzelika Cholina Táncszínház, a Szegedi Kortárs Balett és a Bázeli Balett produkcióiban láthatjuk viszont. Ugyancsak itt mutatkozik be a Liaoning Művészegyüttes is.
Bár a Budapesti Tavaszi Fesztiválon mindig is az előadó-művészet volt hangsúlyos, idén csaknem harminc kiállítás kapott helyet a programban. Nagyszabású kiállítás helyszíne lesz a Magyar Nemzeti Galéria, ahol március 18-a és július 31-e között Munkácsy a nagyvilágban címmel tekinthetjük meg Munkácsy Mihály olyan műveit, amelyek külföldi és magyar magán-és közgyűjteményekből érkeznek erre az eseményre. A Magyar Fotográfusok Háza életmű-kiállítással és nemzetközi szakmai konferenciával tiszteleg André Kertész fotós előtt, a Természettudományi Múzeum Káprázatos kövek című kiállításán kétszázötvenezer karát csillogása várja a látogatókat, a Petőfi Irodalmi Múzeum pedig Fantasztikus emlékek címmel Salvador Dalí 1944-1948 között készült irodalmi vonatkozású illusztrációit mutatja be.
Ebben az évben Debrecen lesz Budapest vendége. Az Avilai Nagy Szent Teréz-templomban a Debreceni Kodály Kórus lép fel, a Thália Színházban a Debreceni Filharmonikus Zenekar és a Bányai Júlia iskolai gyermekkórus, amely a Jancsi és Juliska című Humperdinck-operát adja elő.
Több mint tíz év után ismét hazánkban koncertezik a hardcore banda, amely egy önvezető autó halálos balesetéről írt albumot
