Kövér László – aki az ibrányi és a gávavencsellői Fidesz-csoport meghívására érkezett Szabolcsba – nyíregyházi sajtótájékoztatóján jónak nevezte pártja választási esélyeit. – Kérdés azonban – tette hozzá –, hogy mit lehet majd kezdeni a mostani kormány által hátrahagyott csődtömeggel. Az ellenzéki politikus hangsúlyozta: míg Magyarország 2002-ben a csatlakozó országok között az elsők között volt, mára sok tekintetben sereghajtóvá vált.
A politikus a Fidesz május végén tartandó tisztújító közgyűlésével kapcsolatban elmondta: sor kerül majd az alapszabály kisebb módosítására, a választókerületi rendszer további erősítésére. Kérdésre válaszolva kijelentette: napirenden van az az elgondolás, hogy a miniszterelnök ne legyen feltétlenül a párt elnöke is egyben. Ez egyelőre nyitott kérdés, és az elgondolás mellett szóló legfontosabb érv a munkamegosztás kényszeréből adódik – mondta még. (Klubrádió, Fideszfrakció.hu)

Milliárdos házak a magyar ingatlanpiacon – Szegeden is akad luxusotthon