Matthäus, a magyar

Lothar Matthäusnak felajánlották a magyar állampolgárságot, aki különös megtiszteltetésnek tartja ezt, persze a német állampolgárságtól esze ágában sincs megválni. Ha lenne, kettős állampolgár lenne. A hír azonban roppant talányos.

Mindjárt itt az első rejtély: vajon ki ajánlgat csak úgy kettős állampolgárságot a mi kontónkra? Ki tud ilyesmit elintézni – főként annak tudatában, hogy a dolgot nem is Matthäus kezdeményezte? Az MLSZ? A sportminiszter? (Ja, az most hiúsági okokból épp nincs.) A miniszterelnök? (Történetesen épp a volt sportminiszterről van szó, aki hiúságból nem töltette be régi székét, inkább eltörölte az egész tárcát, nehogy az utódja óhatatlanul túlragyogja.) A köztársasági elnök? (Ennél Mádl Ferencet azért komolyabb embernek ismertem meg.) A magam részéről az MLSZ-re tippelek (némi kormányfői belekavarással). Ez a szervezet ugyan a saját vezetői válságán sem képes úrrá lenni, tisztújításai kabarészámnak is beillenének, befolyása viszont – miként az elvtársambátyámos átkosban – manapság sem elhanyagolható.
A tény azonban, hogy valakinek hatalmában van hülyeségeket elkövetni, nem mentesít a hülyeség alól. Kinek és miért fogalmazódik meg az agyában az a gondolat, hogy Matthäus, a merőben üzleti alapon szerződtetett magyar szövetségi kapitány magyar állampolgár legyen? Hogy jobban érezze magát Budapesten? Amúgy rászolgált a megbecsülésre? S egyáltalán: miként röppenhet fel egy ilyen hír épp a bolgárok elleni sordöntő kilencven perc előtt, ami után Matthäus könnyen végképp lapátra kerülhet?
A sportbarátok kezdik lassan megszokni, hogy nemzeti válogatottat nemcsak nevelni, de igazolni is lehet. A klubcsapatok pénzzel csábítanak, az országok állampolgársággal. Radulovics Bojánát vagy Janics Natasát könnyű a magyar szívnek honosítani, de a szurokfekete kubai fiúkat se túl nehéz. A szurkoló ilyenkor úgy vélheti: nem az anyakönyvi kivonat a lényeg, hanem a címeres mez. Átestek e fázison nálunk jólétibb államok és nemzetek is. Csakhogy mindig az volt a képlet: ha már valakit – csapatba és országba – leigazolunk, azzal egyértelműen jól járjon a befogadó közösség. Matthäus esetében ez az előny erősen kétes. Nem is szólva arról, hogy amikor egy egész nemzetet megosztott a kettős állampolgárságról folytatott polémia, ízléses-e valakihez csak úgy hozzávágni ezt a státuszt, miközben született magyarok millióit rekesztjük ki e szimbolikus tisztességből?