Az állami és fővárosi megemlékezések programja
Este 8 órakor a Művészetek Palotájában, közjogi méltóságok részvételével tartják meg az ünnepi előadást, melyen átadják a Magyar Köztársaság Kiváló Művésze, Érdemes Művésze és Babérkoszorús Író díjakat. Az ünnepségen a kulturális miniszter mond beszédet.
A Múzeumkertben március 15-én a XIX. század közepének hangulatát idéző, egész napos családi programokon vehetnek részt az odalátogatók. A Budai Várban a Hadtörténeti Múzeumban és a Kapisztrán téren szintén egész napos rendezvények várják a közönséget. A Belvárosban – a Pilvax kávéház környékén – többnyelvű irodalmi összeállítást láthat a közönség Európa 1848 címmel. A 2-es villamos vonalán délután 4 óráig mindkét irányban „Forradalmi villamos” közlekedett, s a Magyar Tudományos Akadémia is várja a látogatókat. A Március 15. téri, Romkert melletti füves területen 18 óráig Forradalmi Népünnepély, korabeli kirakodóvásár, huszár-bemutató, gólyalábasok, népi játékok és néptáncosok szórakoztatta a közönséget. A Millenárison késő estig ingyenes zenei, kézműves és játékos történelmi programok, bemutatók várják az érdeklődőket.
Polgári körök megemlékezése a Várban
A Várban három helyszínen, a Dísz téren, a Hadik András-szobornál és a Szent István-szobornál ünnepelnek a polgári körök. Az ünnepi műsort a magyar népzene, a hagyományőrző csoportok előadása egészíti ki: többek között folk-rockot, jazz-folkot, valamint színpadi tánc-showt láthatnak az érdeklődők. A Hadik-szobornál az autentikus népzene kedvelőit várták, míg a Szent István-szobornál a gyermekek szórakozhatnak a vásári produkciókon, bábelőadáson. Itt kerül sor Kerényi Imre politikai perforamce-ére is. A Vár területén a nap folyamán több mint 75 könyvárus és iparművész kínálja portékáit, az ünnepi hangulatról lacikonyhák és kitűnő borászok gondoskodnak. A polgári körök rendezvényén több könyvkiadó, illetve író is dedikálást tart.
A Budavári Önkormányzat hagyományos fáklyás megemlékezése este 6-kor kezdődött a Dísz téren. Az ünnepi beszédet Harrach Péter, az Országgyűlés alelnöke mondja el, majd Szigethy Gábor történész beszél 1848-ról. A megemlékezésen több neves előadóművész is részt vesz.
MDF-es megemlékezés huszárzenekarral
Az MDF, az MDNP, a Vállalkozók Pártja és az IDF a II. kerületi Bem téren ünnepelt 17 órától. Az ünnepi beszédet Csapody Miklós (MDF), illetve Huber Szebasztian (IDF), illetve O. Szabó István előadóművész mondja el. A koszorúzást követően a jelenlévők huszárzenekar kíséretében indulnak fel a Várba, ahol a Kapisztrán téren este 7 órakor Dávid Ibolya, a demokrata fórum elnöke mond beszédet.
Politikusok megemlékezései
Hiller István, az MSZP elnöke a Pilvax Kávéházban mondott ünnepi beszédet 15 órától.
Lendvai Ildikó frakcióvezető 15-én a XXII. kerületi Zambelli emléktáblánál koszorúzott délután 3 órától.
Dávid Ibolya, az MDF elnöke 19 órakor a Várban tart megemlékezést.
Herényi Károly frakcióvezető 18 órakor Balatonlellén mondott beszédet az Országzászlónál, majd a település polgármesterével koszorút helyezett el.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Ukrajna gyorsított uniós csatlakozása az egész életünkre hatással bíró döntés