A hatóságok nem találják meg az utat, hogy kinek kellene ezekkel a panaszokkal foglalkoznia –nyilatkozta Világos Beatrix, majd megjegyezte, ők a Szerencsejáték-felügyelethez tanácsolják a hozzájuk fordulókat, noha már onnan, de a fogyasztóvédelmi felügyelettől is küldtek hozzájuk e témában beadványozókat.
Mint mondta, ezekben az esetekben – amelyek pontos számáról nem tudott felvilágosítást adni – megkeresték már a panaszbizottságot amiatt, hogy a játékosok nem kapnak elegendő tájékoztatást a játék pontos menetéről, de azzal kapcsolatban is, hogy a regisztráció, a válaszadás módja legalábbis kétséges. Előfordult, hogy „azt panaszolták, hogy őket tulajdonképpen becsapták„, amikor a hónap végén hatalmas számlát kaptak az emelt díjas számok hívása miatt – sorolta.
Vékony Éva, az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) szóvivője az eseményen megemlítette, „a médiatörvény nem rendelkezik ebben a kérdésben”, s az ORTT tavaly meg is állapította, nem tartozik a hatáskörébe e kérdések vizsgálata. Világos Beatrix elmondta, hogy az év kezdete óta 81 beadvány érkezett a panaszbizottsághoz, ami átlagosnak tekinthető szám; a legtöbb esetben, 22 alkalommal a Magyar Televízió műsorával kapcsolatban fordultak hozzájuk, majd az RTL Klub következett 17, a TV2 pedig 14 esettel.
A Magyar Rádió adásaival kapcsolatban hat, a Magyar ATV és a Rádió1 műsora miatt három-három, a Sláger Rádió programja kapcsán egy beadvány érkezett a testülethez, míg 15 esetben más műsorszolgáltatót panaszoltak be.

Dupla telitalálat a hatos lottón – Két játékos is milliomos lett