Ma száz éve, hogy Budapesten megszületett Rejtő Jenő, a magyar szórakoztató irodalom egyik legnagyobb alakja. Ő az egyetlen ponyvaíró, akit az irodalomtörténet is értékel, igaz csak utólag. Rejtő – írói álnevén P. Howard – vagy öt évtizede nevetteti a legszélesebb magyar olvasóközönség nemzedékeit, egyaránt népszerű az alig olvasók tágas és az irodalmi ínyencek szűkös köreiben. Írt színdarabokat, cikkeket, útközben összeszedett élményeiből pedig számos regény született, igazi, jó értelemben vett ponyvák, teli a rá jellemző humorral és öngúnnyal.
Rejtő Jenő olyan figura volt, és úgy élt, mintha maga P. Howard írta volna. Hosszú, valószínűtlenül sovány, fiatalon kopaszodó férfi volt, aki hosszú órákon át ült az Andrássy úti Japán kávéház teraszán, és apró betűkkel szorgalmasan írta a regényeit. Nagyjából szemközt volt a Nova Könyvkiadó, ide vitte az író kéziratait. Rejtő Jenő nem egyszer fizetett az ezekből letépett papírfecnivel a pincéreknek és a szabójának, akiknek a kiadónál kellett azt készpénzre váltaniuk.
P. Howard egy budapesti kispolgári család fia volt, érettségi után színiiskolára ment, de mire elvégezte, már elment a kedve a színészmesterségtől. Becsavarogta Nyugat-Európát, a határokat általában vízum nélkül lépte át, amiért több országban is ült börtönben. Állítása szerint járt Észak-Afrikában is, ahol megismerkedett az idegenlégió gyanús alakjaival. Állítólag – bár ez nem bizonyos – maga is felcsapott légionistának, de hamarosan megszökött. Huszonnyolc éves volt, amikor hazavetődött. Akkor írt egy mulatságos operettszövegkönyvet Aki mer, az nyer címen. Azonnal elfogadták és megzenésítették. Ezt a darabját százötvenszer játszották Honthy Hanna főszereplésével. Azután kalandregényeket kezdett írni. Azt állította, hogy ezeket egy Laverg nevű francia szerző írta, ő csak fordította, majd később bevallotta, hogy valójában könyvek szerzője. Miután a Nova Könyvkiadó felszólította, hogy inkább angol nevet válasszon magának, kitalálta a P. Howard nevet, amely hamarosan országos népszerűségű lett.
Rejtő légiósregényei valójában a divatos ponyva paródiái voltak. Aki egyszer elolvasta és végignevette A láthatatlan légió áradó képtelenségeit, sziporkázó szójátékait vagy Piszkos Fred és Fülig Jimmy abszurd kalandjait, soha többé nem tudta komolyan venni az igazi légiósregényeket. De ugyanígy parodizálta ki a bűnügyi regényeket a Vesztegzár a Grand Hotelban cselekménybukfenceivel.
Rejtő Jenőt kalandos múltja és a világhelyzetből fakadó rettegése szorongásos idegbeteggé tette. A megfeszített munka sem tett jót az idegeinek, de a művészi színvonalnak sem. Kevés az olyan regénye, amelyet ne zavarnának pongyolaságok. Azonban legelsietettebb műveiben is vannak olyan oldalak, amelyek a humor remekei közé tartoznak. Nyelvezete néha csak úgy szikrázik a játékos szóbravúroktól. Nem véletlen, hogy ez a nagy tömegeket mulattató irodalom kezdettől mindmáig nagyon kedvelt a magas irodalmi igényű értelmiségi körökben is.
A súlyosan beteg írót elvitték munkaszolgálatba. Legyengült szervezete nem bírta az olykor ötven fokos hideget, az embertelen bánásmódot és a szakadatlan életveszélyt. 1943 újév napján halt meg 38 éves korában az ukrajnai Jevdokovóba.
Rejtő Jenő műveit az 1945-ös megszállás után több, mint egy évtizedig ponyvának tekintette a hivatalos irodalom, és nem adták ki. Ennek az lett a következménye, hogy könyveit a zugpiacokon elképesztően magas áron adták-vették. 1956 nyarán jelent meg újra A láthatatlan légió. Azóta sorozatosan és óriási példányszámban újra jelennek meg a könyvei. Egy internetes fórumból kiinduló „népi kezdeményezés” elérte, hogy a regényíróról elnevezzék a VII. kerületi Szövetség utca egy szakaszát hozzájárulva az író méltó emlékének megőrzéséhez.
Forrás: www.mek.iif.hu, Index, ezenanapon.hu
origo.hu
Megrázó részletek derültek ki az M6-oson történt gázolásról
