Több ezer betöltetlen ápolói álláshely van ma az országban: az egészségügyi szakdolgozók szakmai érdekképviselete közelmúltban végzett felmérése szerint 3500 egészségügyi szakdolgozó helyezkedhetne el azonnal az egészségügyben. A helyzetet tovább rontja, hogy az elmúlt években, elsősorban takarékossági okokból, jelentősen csökkent a betöltött ápolói álláshelyek száma is. Nővérként ma mintegy
54 ezren dolgoznak a különféle intézményekben.
Tény, hogy nem mindenütt egyforma súlyú a probléma. A vidéki intézmények szerencsésebbek, ám Budapest több kórházában, a nagyobb egyetemi intézményekben a nővéri állásoknak akár a 15 százaléka is betöltetlen.
– Az egészségügyi szakdolgozók közel ötven százaléka tíz éven belül nyugdíjas korú lesz, utánpótlás pedig gyakorlatilag alig érkezik – mutat rá egy újabb problémaforrásra Balogh Zoltán, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöke. Mint mondja, rohamosan öregszik el a szakma, egyre kevesebb az egészségügyi pályát választó fiatal. A katasztrofális állapotokat jól jellemzi, hogy itthon tavaly nappali tagozaton mindössze 256-an részesültek felsőfokú szak-, vagy főiskolai ápolói képzésben. Ennek a többszörösére lenne szükség, hiszen évente jóval többen mennek a nővéri pályáról nyugdíjba. A kamarai vezető úgy véli, idővel ugyan nőhet a felsőfokú ápolói képzésekben résztvevők száma, de nem biztos, hogy ezek a szakemberek itthon helyezkednek el. Mivel e diplomákat az Európai Unióban is elfogadják, így vélhető, hogy a frissen végzettek közül sokan az EU-ban akarnak boldogulni. Fizetésük ott a hazainak négy–ötszörösét is elérheti.
Hogy az ápolói karrier miért nem vonzó? Sokak véleménye szerint ebben az alacsony fizetés és a szakma csekély megbecsültsége játszik szerepet. Egy kezdő alapfizetése ma bruttó 75-80 ezer forint, ha van diplomája, százezer. S megszűntek azok a szolgáltatások is, amelyek a gyakran három műszakos nővérek életét könnyítették. Így egyre kevesebb az intézményi óvoda és bölcsőde, ahol a 12 órában dolgozók elhelyezhetik gyermekeiket. Sokan éppen ezért mennek el, mivel a kórházi feladatok és a gyermeknevelés szinte összeegyezhetetlen. Ez a munka idegileg, szellemileg is embert próbáló. Elegendő, ha csak a legsúlyosabb betegek gondozására, avagy a fertőzésveszélyre gondolunk.
A szakemberek úgy látják, megoldást jelentene egy ápolói életpálya-modell kidolgozása. Ez tartalmazhatná a többi szakmához mérten is elfogadható kezdő fizetést éppen úgy, mint a kiszámítható előrejutást. Az érdekképviseletek emellett egy lakásvásárlási konstrukció és a napi életvitelt megkönnyítő juttatáscsomag kialakítását is nélkülözhetetlennek tartják.
(Reggel)
Több mint tíz év után ismét hazánkban koncertezik a hardcore banda, amely egy önvezető autó halálos balesetéről írt albumot
