Részemről az volt a találkozó célja, hogy megakadályozzuk a bank-botrányt és ennek érdekében a megfelelő kormányzati szinten vegyék fel a kapcsolatot a bank külföldi tulajdonosaival ennek érdekében. Én ezt a kérésemet előadtam Tóth Andrásnak, ő egyetértett velem azzal hogy célszerű lenne elkerülni a bank-botrányt, ezért megígérte, hogy beszél a pénzügyminiszterrel, és ennek eredményéhez képest megteszik a lehetséges lépéseket. Én utólag arról értesültem (már nem tudom honnan), hogy László Csaba tárgyalt a bank vezetőivel. Én Tóth András kérdésére feltártam azt, hogy bűncselekményeket követtem el, elismertem, hogy az ügyfelem számlái terhére jogosulatlan műveleteket bonyolítottam le, és ebből több milliárd forintos hiány keletkezett. Előzetesen azt kérte tőlem Tóth András, hogy amennyiben lehet a találkozóra dokumentumokat is hozzam magammal. Tóth András kérésére tájékoztattam arról is, hogy kik azok az MSZP-hez köthető személyek, akikkel nekem bármilyen kapcsolatom volt illetőleg akik valamilyen módon érintettek az én ügyemben.
Megjegyzem, hogy én korábban egyszer már találkoztam Tóth Andrással, kb. egy évvel ezelőtt, Kodela László parlamenti irodájában, ahol Kodela bemutatott Tóth Andrásnak. Ennek az első találkozónak nem volt semmiféle célja, nem is nagyon beszélgettünk egymással.
Tóth András kezdeményezésére létrejött találkozónkon én átadtam neki a korábban már említett az ügyfeleket tartalmazó listát, illetve egy olyan irat is, amelyen a KEHI vizsgálati anyag kiszivárogtatásával kapcsolatos leírásom szerepelt. Ebben benne volt az is, hogy hogyan jutottam hozzá az anyaghoz, illetve kik vettek részt a kiszivárogtatásban.
(Fővárosi Főügyészség, KÜO.14.239/ 2003/451-XVI. Jegyzőkönyv a gyanúsított folytatólagos kihallgatásáról. Készült 2004. szeptember 21. napján Kulcsár Attila gyanúsított kihallgatása alkalmából.)
Korábbi vallomásomban említettem, hogy Tóth Andrásnak átadtam egy ügyfél listát, valamint egy olyan iratot, ami a KEHI-vel kapcsolatban történteket tartalmazta. Tóth András tájékoztatásomat tudomásul vette, megítélésem szerint a beszélgetés során elhangzottak egy részéről már korábban is tudomással bírt, arról nem tett említést, hogy az elhangzottakkal kapcsolatban milyen további intézkedést kíván megtenni. A beszélgetésre dr. Bánáti János irodájában került sor, Bánáti úr azonban a megbeszélésen nem vett részt, ő kizárólag a találkozót szervezte meg és a megbeszélés céljából rendelkezésre bocsátotta az irodáját.
(Fővárosi Főügyészség, KÜO.14.239/ 2003/451-XVII. Jegyzőkönyv a gyanúsított folytatólagos kihallgatásáról. Készült 2004. szeptember 22. napján Kulcsár Attila gyanúsított kihallgatása alkalmából.)
Bánáti János ezen a találkozón arról tájékoztatott, hogy Tóth András szeretne velem találkozni, és erre a találkozóra írjam össze az un. Pannonplast ügyet, ennek esetleges kormányzati összefüggéseit, a kormányzati kapcsolataimat és a sikkasztás sorozat lényegét. Én ennek eleget tettem. Megbeszélés kb. 30-40 percig tartott, dr. Bánáti János mondta, hogy mikorra kellene elkészülnöm a kért iratokkal és ebben az időpontban az ő irodájában lenne a találkozó. Emlékezetem szerint ezt a találkozót a június 30-ával kezdődő hét elejére beszéltük meg.
(Fővárosi Főügyészség, KÜO.14.239/ 2003/451-XIX. Jegyzőkönyv a gyanúsított folytatólagos kihallgatásáról. Készült 2004. december 7. napján Kulcsár Attila gyanúsított kihallgatása alkalmából.)
A találkozó ezen szakaszában, mikor a bankon belül történteket beszéltük meg, adtam át a „Cselekvési terv” című iratot Tóth Andrásnak. Ez a dokumentum tartalmazta azt, hogy a botrány elkerülése érdekében milyen lépéseket kellene tenni, így pl. tulajdonosok megkeresése, a sajtó távoltartása.
Tóth András következő kérdése azt volt, hogy tudok-e illetve részt vettem-e a forint leértékeléssel kapcsolatos bennfentes ügyletekben. Én erre azt mondtam, hogy ebben nem vettem részt és erről nincs információm.
Ezt követően Tóth András arra kért meg, hogy mondjam el neki a Pannonplast-ügy részleteit. Én átadtam neki a „Pannonplast-ügy” című iratot és megvártam, amíg elolvassa. Miután elolvasta felkért arra, hogy részletezzem Bitvai Miklós szerepét, illetve érintettségét. Erre én nagy vonalakban arról számoltam be neki, hogy Bitvai Miklós érintett az ügyben, tudott arról, hogy az AÁK pénze az Autó-Danúbián keresztül Pannonplast részvények vásárlására lett fordítva. Biztos, hogy az írásbeli anyagon túl is szolgáltattam neki erről érdemi információt, de már pontosan nem emlékszem, hogy mit. Lehetségesnek tartom, hogy arról is tájékoztattam az államtitkárt, hogy a rendőrség vizsgálta a Pannonplast-ügyet, de ebből nem lesz probléma.
Külön kérdésként vetette fel Tóth András a KEHI-s ügyet. Arra nem emlékszem már, hogy erre vonatkozóan külön iratot készítettem, vagy az ezzel kapcsolatos tudomásomat a „Pannonplast-ügy” című iratban részleteztem. Tóth András arról érdeklődött, hogy Forró Tamásnak mi volt a szerepe. Én erre elmondtam, hogy Tamás segédkezett abban, hogy Szász Károlyról lejárató cikkek jelenjenek meg a sajtóban. Tóth András arra nem kérdezett rá, hogyan került a birtokomba a KEHI jelentése, mert ez a feljegyzésemben is részletesen szerepelt. Nem tudok arról, hogy Tóth András hogyan értesült arról, hogy a KEHI-vel kapcsolatban visszaélések történtek. Erre ő kérdezett rá, előzetesen nem tájékoztattam, lehetségesnek tartom, hogy erről Bánáti János már korábban informálta. Emlékezetem szerint Tóth András arra a személyre is rákérdezett, aki a KEHI jelentést kiadta nekem, én erre elmondtam neki, hogy Bálint Tamás volt az a személy, akin keresztül megszereztem ezt a jelentést. Arról is tájékoztattam, hogy ezt a jelentést 10 millió forintért „vásároltam meg”. Nem emlékszem már arra, hogy ennek további részleteiről beszámoltam volna.
Tóth András ezt követően tért rá arra, hogy milyen politikusokkal álltam kapcsolatban. Tóth András kifejezetten neveket említett és megkért, hogy beszéljek róluk.
(…)
A beszélgetés végén abban maradtunk, hogy megpróbálnak intézkedni a botrány elkerülése érdekében, Tóth András azt ígérte, megvizsgálja, mit lehet tenni és értesít engem. Tóth András azt is elmondta, hogy erről a kérdésről feltehetőleg kormányzati szintű megbeszélést fognak folytatni. Azt azonban nem említette, hogy ezen a megbeszélésen László Csabán kívül ki fog részt venni. Ezen a megbeszélésen nem esett szó arról, hogy a történtekért egyedül kellene vállalnom a felelősséget, és az sem merült fel, hogy külföldre kellene távoznom huzamosabb időre. Biztosan jeleztem az államtitkár úrnak, hogy saját szerepemmel kapcsolatban önfeljelentést teszek a banknál és az ezzel kapcsolatban neki átadott ügyféllistát a banknak is megküldöm. Tóth András közlésemet tudomásul vette.
Ügyész: tett-e említést Önnek Tóth András arról, hogy hivatali kötelezettségénél fogva a feltárt információk alapján neki eljárást kell kezdeményeznie az arra illetékes nyomozó hatóságnál.
Gyanusított: nem, mert ő csak a fent említett homályos megjegyzést tette nekem, semmi konkrétumot. Kifejezetten büntetőeljárásról nem tett említést.
(…)
Ügyész: Ön a vallomásában más személyt bűncselekmény elkövetésével vádol. Ismételten figyelmeztetem arra, hogy a Büntető Törvénykönyv a hamis vádat büntetni rendeli, kérem nyilatkozzon, hogy erre tekintettel az elmondottakat változatlanul fenntartja-e.
Gyanúsított: A figyelmeztetést megértettem, az abban foglaltakkal tisztában vagyok. Az általam elmondottakat ennek ismeretében adtam elő, és így természetesen azokat figyelmeztetést követően is fenntartom.
(Fővárosi Főügyészség, KÜO.14.239/ 2003/451-XX. Jegyzőkönyv a gyanúsított folytatólagos kihallgatásáról. Készült 2004. december 10. napján Kulcsár Attila gyanúsított kihallgatása alkalmából.)

Új kullancsfigyelő alkalmazás segít a vérszívók elleni védekezésben