A csipkártyás rendszer bevezetésére decemberben írt ki tendert a BKV. A május végi rostán túljutott érdeklődők június közepéig adhatják be pályázataikat, amelyek elbírálása július elejére-közepére várható. Ezt követően kettőre csökken a megbízásra esélyes cégek száma. Győztest augusztus közepén hirdetnek. Jó esetben a jövő év elején megkezdődhet a rendszer tesztelése a kisföldalattin és a metróvonalakon.
A világ egyik legnagyobb, tevékenységkihelyezéssel (out-sourcing) foglalkozó cégének számító EDS fővállalkozóként már több hasonló rendszer – London, Párizs, Strasbourg – kiépítésében is részt vett – mondta el Szakál László, az EDS Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója. A budapesti projektnél a rendszerek összehangolása és a működtetés jelenti majd a legnagyobb feladatot, nem pedig az infrastruktúra kiépítése – állítja Szakál László.
Mivel az ilyen jellegű integrált rendszerek képesek lehetnek a fogyasztói szokások követésére, komoly segítséget nyújthatnak a pontosabb erőforrás-tervezéshez is. A megoldás fő előnye, hogy a BKV növelheti bevételét a bliccelés kiszűrésének köszönhetően. Az EDS egy konzorcium vezetőjeként vesz részt a pályázaton – mondta el Szakál.
A tenderen egyetlen tisztán magyar hátterű fővállalkozóként induló MÁV Informatikai Kft. alvállalkozói között az IBM, a Siemens és a HMEI mellett szerepel az amerikai Cubic, amely a világ egyik legnagyobb díjbeszedőrendszer-szálítójaként részt vett a londoni e-ticketing-rendszer kialakításában is.
Az elképzelések szerint a nyertes pályázó kiépíti a rendszert, majd mintegy 10-15 évig üzemelteti, amiért a BKV rendelkezésre állási díjat fizet, így törleszti a vállalkozónak a beruházás és az üzemeltetés költségeit. Az üzemeltetési idő leteltével a rendszer a BKV tulajdona lesz. A bérletek műanyag alapú, feltölthető csipkártyák lesznek, a tömegközlekedést ritkábban használók számára készülő jegyek pedig papír alapúak, de szintén többször feltölthetők. A metrók után az új rendszert a HÉV-vonalakon vezetik be, majd a felszíni hálózatokon, ahol az ellenőrök elektronikus leolvasóval vizsgálják majd a bérletek és jegyek érvényességét. Az utolsó lépésben kerül sor a teljesítményarányos tarifarendszer bevezetésére.
A KIÍRÁSRA JELENTKEZŐ CÉGEK
(Fővállalkozó / Alvállalkozók)
- ÉDS Magyarország Kft. – Compuworks / Ascom, Protokon
- MÁV Informatikai Kft. / Cubic, HMEI, IBM, Siemens
- Sagem Magyarország Kft. / Indra Sistemas SA, Raynet Kft.
- Scheidt & Bachmann GmbH
- T-Systems / Thales, Magyar Telekom
- Telvent GIT SA / Buscom Oy, Metro de Madrid, Bibano, Transportation
(Forrás: Világgazdaság)