Magyarországon először történészek azért fogtak össze, hogy egy jótékonysági rendezvény keretében előadásaikkal segítség a Himnusz emlékművének felállítását, amely Majzik Mária, Magyar örökség-díjas képzőművész alkotása.
A Himnusz emlékművének jelentőségéről Kovács Lajos Péter azt mondta: A Himnusz nevében, eredetében és történetében is kifejezi a magyar nép összetartozását. Emlékeztet bennünket ez az emlékmű arra, hogy mi itt vagyunk, együtt vagyunk, a sors vert bennünket vagy áldott bennünket, akkor is mindannyian összetartozunk, és ezt a gondolatot soha nem feledhetjük el. Ma egy erősen szeretethiányos országban élünk. A Himnusz szeretete a magyarság legalapvetőbb szükséglete és az összetartozás legelemibb kifejezője.
Majzik Mária képzőművész alkotását Budakeszin állítják fel a tervek szerint 2005 őszén.

Eladó a vármegye legkisebb háza – különleges ajánlat Vérteskethelyről