EU parlamenti elnökök tartanak megbeszélést Budapesten

Május 6-án és 7-én Budapesten, az Országházban tartja ülését az Európai Unió Parlamenti Elnökeinek Konferenciája. Az EU tagállamok parlamenti elnökei 1979 óta évi rendszerességgel találkoznak, hogy megvitassák az előttük álló időszak feladatait.

MNO
2005. 05. 05. 11:16
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Idén májusban, az EU történetében először Budapest ad otthont a konzultációnak, melyre a tagállamok parlamenti elnökei mellett meghívást kaptak a nyugat-balkáni országok hasonló politikusai is.

Az előző konferenciára egyébként Hágában került sor. Itt döntés született arról, hogy a két esemény közötti időszakban (a koordinációs periódusban) egy nemzeti parlament és annak elnöke irányítják a nemzeti parlamentek és az EU közötti kapcsolattartást.

Az első periódus irányításával rögtön a magyar országgyűlést és annak elnökét, Szili Katalint bízták meg. A találkozón jelen lesz Josep Borell, az Európai Parlament (EP) elnöke, és a Bizottság részéről Margot Wallström alelnök is. A konferencia témái között szerepel az interparlamentáris együttműködés, szervezetek racionalizációja, a 2007-2013-as pénzügyi perspektíva, az Alkotmányszerződés ratifikációja, valamint a parlamentek hozzájárulása az EU globális szerepvállalásának növeléséhez.

(MobilPress)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.