A hazai közönség előtt szereplő, a pontversenyben éllovas Fernando Alonso (Renault) volt a második, a finn Kimi Räikkönen (McLaren-Mercedes) pedig a harmadik. A címvédő, hétszeres világbajnok Michael Schumacher (Ferrari) hetedikként zárt.
A vasárnapi futam rajtsorrendje két időmérő edzés összesítése alapján alakul ki, melyből a másodikat négy órával a verseny előtt rendezik. Ezen az első gyakorlás legjobbja indul utolsóként. Az új szabályok értelmében mindkét kvalifikáció egykörös, a második után a futamig már nem lehet tankolni. (hirado.hu)

Itt van, amit mindenki várt: ünnepel Szoboszlai Dominik és Buzsik Borka – fotó