Gyurcsány: Lesz, aki nem jár jól

A legújabb szabadkai magyarverésekkel kapcsolatban Magyarország elvárja, hogy a helyi hatóságok erélyesen lépjenek fel az ügyben –jelentette ki Gyurcsány Ferenc. Az államfőválasztásról elmondta: szeretné ha minél nagyobb parlamenti többség szavazna a leendő köztársasági elnökre. Szerinte a családtámogatási rendszer azt támogatná, aki dolgozik.

MNO
2005. 05. 31. 6:37
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Nem megengedhető, hogy bárkit gondolattal, akár szóval, akár tettel hátrány érjen származása miatt – közölte a szabadkai magyarveréssel kapcsolatban Gyurcsány Ferenc, a Magyar Rádiónak adott heti interjújában. Hozátette: elvárja, hogy minden kérdésben függetlenül attól, hogy ennek van nemzeti, nemzetiségi háttere vagy nincsen, a bűnüldözéssel és igazságszolgáltatással foglalkozó hatóságok keményen, erélyesen lépjenek fel.

A miniszterelnök szerint egyelőre nem megjósolható teljes pontossággal, hogy milyen következményei lesznek, hogy az Európai Unió egyik alapító nemzete az alkotmányos alapszerződést nem fogadja el ebben a körben. Nyilván sok minden együtt van a „nem„-ek mögött; benne van az európai uniós gépezettel, bürokráciával való elégedetlenség, benne van az, hogy a francia-német kiegyezés önmagában nem elegendő hajtómotor. Sokan látják veszélyben a szociális Európát, és kétségkívül sokan elégedetlenek a bővítéssel is . 1957 óta Gyurcsány szerint az a legnagyobb politikai kihívás, hogy az Európai Unió megtalálja ebből a helyzetből a kiutat. A kormányfő intenzív tárgyalásokra számít a következő napokban.

Elismerte, hogy szerinte is megnőtt az esélye a francia „nem” után, hogy a holland választás is sikertelen lesz. Azt követően pedig növekszik az esélye annak, hogy a britek meg sem tartják a jövőre tervezett referendumot, vagyis ez a kérdés egy masszív problémává fog összeállni. Hangsúlyozta: mindennek ellenére „nem jó előre az ördögöt a falra festeni”.

A köztársasági elnök választásáról elmondta: nem lepte meg az SZDSZ döntése, hiszen minden pártnak magának kell eldöntenie, hogyan cselekszik. – Természetesen továbbra is azt szeretném, hogy a megválasztandó köztársasági elnököt minél nagyobb többség fogadná el és bírná a koalíciós pártok támogatását is.

A családi adózás sok problémát vet fel, ezért nincs is napirenden most Magyarországon. – Egyébként pedig a családtámogatási rendszer átalakításának nagyon jók a visszhangjai. Az emberek megértették: aki dolgozik és keveset keres, annak többet kell kapnia – közölte a kormányfő. Szerinte „azt támogatja ez a rendszer, hogy menjünk el dolgozni, és hogy ne tántorítson el bennünket az, hogy a mai rendszer használata esetén, aki elmegy dolgozni, az rosszabbul jár”. Mint mondta: a szakértőik sokat dolgoznak ezen a kérdésen, de nem biztos, hogy minden részletet észrevesznek és minden társadalmi érdeket jól képesek megérteni, ezért ő fontosnak tartja az érintettekkel való tárgyalásokat, mert így igazságosabbá válhat az eredeti elképzelés.

– Ma Magyarországon úgy néz ki ez a rendszer, hogyha valaki munkanélküli és munkanélküli segélyből és ehhez illeszkedő támogatásokból él, hogyha elmegy dolgozni, alapvetően minimálbér körüli bér az, amit nagy eséllyel kaphat, akkor az összes családtámogatása csökken – mondta. Hozzátette: az igaz, hogy van a mai családtámogatásnak egy olyan része, amelyet kérvényezni kell, de szerinte a kérvényezés azt eredményezi, hogy ha bizonyos jövedelem szint alatt van az érintett, akkor meg kell kapni, tehát ez csak egy megalázó procedúra, ha meg fölötte van akár 100 forinttal, nem kapja meg. Ez Gyurcsány szerint mérhetetlenül igazságtalan, arról nem beszélve hogy ma a jogosultak egyharmada nem kapja meg ezt a támogatást, mert azt sem tudja, hogyan kell kérvényezni, meg utálja a megalázottságot. Az, aki egyszer már sorban állt önkormányzatnál segélyt kérni, pontosan tudja, hogy nem ez a megoldás.

– Kritikusainknak ebben az esetben azt hiszem, hogy nincsen igaza, ez a rendszer méltóságot teremt, ha már egyszer az ember szegény, akkor nem kell, hogy fokozzuk a kiszolgáltatottságát, és munkára ösztönöz – vélekedett. – De miután az igaz, hogy ugyanazt a jövedelemcsomagot osztjuk szét másként, van aki ezzel a javaslattal, amit mi tettünk, nem jár jól. Kik nem járnak jól? Azok, akiknek évente többmilliós jövedelmük van. Most éppen arról tárgyaltunk a nagycsaládosokkal, hogy gyerekszámtól legyen ez függő, s van még mit finomítani a tervezeten – hangsúlyozta.

– A szakképzéssel kapcsolatos új javaslatnak, amelyet 14 pontban foglaltunk össze, az egyik eleme, hogy a 9., 10. évfolyamban szakmacsoportonként történjen meg bizonyos alapképességek kialakítása – mondta a miniszterelnök. Gyurcsány úgy látja, hogy az nem jó, ha a gyermek a szakképző intézményben két évig nem találkozik a szakmával, mert elmegy tőle a kedve. Leszögezte: ez egy fontos átalakítás, ám sok minden van még ebben a csomagban. A legfontosabb, hogy visszaadják a szakmunka és a szakmunkások becsületét.

Forrás: Magyar Rádió

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.