A latin-amerikai és az úgynevezett ACP (afrikai, karibi és csendes-óceáni) banántermelő országok, valamint az Európai Unió vitája újabb állomásaként az Európai Unió a piacot uraló latin-amerikai banántermelő országok tiltakozása ellenére egységesen magas – tonnánként 75 euró helyett 230 eurós – vámtarifa bevezetését tervezi január 1-től. Ez a Napi Gazdaság számításai szerint a déligyümölcs kilóját itthon majdnem 60 forinttal drágítja majd meg.
Az EU által tervezett új kereskedelmi rezsim ellen még márciusban tiltakozott a kereskedelmi világszervezetnél (WTO) kilenc latin-amerikai állam, s a közvetítő álláspontja a következő napokban kerül nyilvánosságra, a kötelező érvényű döntésre pedig a következő három hónapon belül lehet számítani – tudta meg az Euobserver.
Az EU-tervezet háttere, hogy az unió próbálja megszüntetni a volt gyarmati országoknak kedvező banánkereskedelmi rezsimet. Ez alól mentességet csak a „Bármit, csak fegyvert ne” program keretében a legkevésbé fejlett országok kapnának. A világpiac meghatározó részét uraló latin-amerikai exportőrök ugyan tiltakoznak a 230 euró ellen, számukra a tonnánkénti 75 euró lenne elfogadható. Ez kilogrammonként átszámítva mintegy 40 forintos különbséget jelent, a tervezett 230 eurós vámtétel esetén pedig egy kilogramm banán árát 58 forinttal növelné a vám a Napi Gazdaság számításai szerint. Alátámasztották ezt a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet szakértői is, hozzátéve, hogy a szervezet javaslata – importőr tagjaik kérései alapján – az agrártárca és az Európai Bizottság felé az volt, hogy a vámot tonnánként 75 euróban állapítsák meg. A 230 euró túlságosan magas lenne, ezt a kereskedők biztosan nem nyelnék le, mint ahogyan az 58 forintos pluszt sem – tették hozzá.
Az ACP-országok ugyanakkor egészen más megközelítést alkalmaznak: voltaképpen a mostani gyakorlat meghosszabbításáért lobbiznak, mivel az egységes 230 eurós tarifa bevezetése esetén elvesztenék csekély piaci részesedésüket is. Ezen országok azt szeretnék, ha árújuk tarifamentes maradhatna, a többi exportálóra pedig tonnánként 275 eurós vámtételt vetnek ki az EU. Félelmük különben korántsem indokolatlan, mivel méretgazdaságossági okból a dél-amerikai exportőrök jóval kedvezőbb feltételekkel és áron kínálják portékájukat. A világ két legnagyobb kereskedőcége, az egyesült államokbeli Chiquita Brands International és Dole Food Co. egyaránt a nemzetközi banánforgalom negyedét tudhatja magáénak, a Costa Ricából származó banán pedig önmagában véve a világfogyasztás 28 százalékát fedezi. Az olyan kisebb termelők, mint Kamerun, vagy Elelfántcsontpart, évente félmillió tonnát termelnek, amivel az uniós piac 10 százalékát fedik le.
(Napi Gazdaság)

Hiába titkolták, kiderült Gyurcsány Ferenc döntésének oka