Kulcsár megszólalt

A brókerbotrány fő gyanúsítottja folyamtosan ad információkat a K and H bank belső vizsgálatához - ezt maga Kulcsár Attila közölte, aki telefonon adott interjút a Magyar Távirati Irodának.

MNO
2005. 05. 06. 13:15
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A többmilliárdos sikkasztással gyanúsított, háziőrizteben levő volt bróker úgy vélte, az ügyfelek előbb-utóbb megkapják jogos követeléseiket: vagyis nem ők, hanem a bank károsodott anyagilag. A választott bíróság által eddig megítélt összegeket azonban nem a pénzintézetnél, hanem az ügyfeleknél lévő fiktív kimutatások alapján határozták meg és nem vették figyelembe a bank rendelkezésére álló adatokat, bizonyítékokat – mondta Kulcsár Attila. Hozzátette, ha ez így megy tovább, a bank kénytelen lesz a többszörösét kifizetni a tényleges kárértéknek.

Nagyon remélem, hogy a bíróság mérlegeli majd, mi történt valójában, és beazonosítja, kik voltak az igazi haszonélvezői a törvénytelen tranzakcióknak – jelentette ki a sikkasztással vádolt egykori bankvezető. Kulcsár saját bevallása szerint nem tudja, hogy a lapokban megjelent jegyzőkönyvrészleteket ki szivárogtatja ki, ugyanakkor cáfolta, hogy ő, illetve ügyvédje szivárogtatná ki a vallomásáról megjelent sajtóinformációkat.

A nevekkel kapcsolatban elmondta, valószínű, hogy a névsort szelektálták, a politikai vonatkozásokra azonban nem akart reagálni. Konkrét nevekről nem volt hajlandő beszélni, de véleménye szerint további gyanúsításokra és még sok kihallgatásra számít az ügyben – tette hozzá a K andH Bank volt ügyvezető igazgatója, a K andH Equities üzletág vezetője, aki azt is közölte, hogy folyamtosan segíti információkkal a banknál jelenleg is folyó vizsgálatot.

Arra a hírre is, miszerint a Nemzetbiztonsági Hivatal megsemmisítette a telefonbeszélgetéseiről készített jegyzőkönyveket – melyekből a politikai kapcsolatrendszerre lehett volna következtetni – Kulcsár Attila elmondta, már nem emlékszik vissza arra, hogy annak idején kivel és miről folytatott beszélgetéseket. Hozzátette: összesen legfeljebb tíz jegyzőkönyvet tártak elé a kihallgatások során.

(Info Rádió, Magyar Rádió, MTI, teletext.hu)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.