Kuncze Gábor
frakcióvezető úr részére
Szabad Demokraták Szövetsége
Tisztelt Frakcióvezető / Elnök Úr!
Ön az Országgyűlés 2005. április 25-i ülésnapján trágár, képviselőtársait és a parlament munkáját figyelemmel kísérő embereket mélyen sértő káromkodásra ragadtatta magát. Ezt nemcsak sajtóbeszámolók, hanem az Országgyűlés üléséről készült felvételek is tanúsítják. Az Önnel egyet nem értő ellenzéki képviselő édesanyját emlegette igencsak méltatlan összefüggésben, miközben helyet foglalt felszólalása után. Az eset igencsak szomorú Önre és a magyar Országgyűlés méltóságára nézve egyaránt, különösen annak fényében, hogy a durva „beszólás” röviddel az édesanyák ünnepe előtt hangzott el.
Ön anyák napján sem érezte szükségét, hogy bocsánatot kérjen. Sőt a május 2-ai ülésnapon szemforgató módon a parlamenti demokrácia bajnokának szerepébe bújva igyekezett képviselőtársait kioktatni a parlamentben eluralkodott hangnem miatt. Ám az sem kevésbé árulkodó, hogy minapi közleményében finnyáskodva és sértődötten kérte ki magának, hogy az ellenzék a „dumakormányzás” fogalmával szembesíti a kormánypártokat. Ezt nem tudjuk másként értelmezni, mint hogy Ön, tisztelt Frakcióvezető Úr, miközben a dumakormány kifejezést elfogadhatatlannak, a képviselőtársának szánt kocsmai „anyádozást” rendben lévőnek találja.
Amennyiben mégsem így gondolná, kérjük Önt, hogy haladéktalanul és nyilvánosan kérjen bocsánatot minősíthetetlen szavaiért az Országgyűléstől, az érintett képviselőtől és legfőképpen valamennyi magyar édesanyától, beleértve természetesen az Önét is.
Budapest, 2005. május 6.
Üdvözlettel:
Bernáth Ildikó, Mátrai Márta, Vígh Ilona, Szabó Erika, Selmeczi Gabriella
Fidesz – Magyar Polgári Szövetség
Országgyűlési Képviselőcsoport

Eladó a vármegye legkisebb háza – különleges ajánlat Vérteskethelyről