Közel nyolcvan dolgozóját bocsátotta el az idén a tavaly decemberben privatizált bácsalmási állami gazdaság – értesült a Magyar Nemzet. Információink szerint a társaság további leépítést tervez az idei évre. Az érintettek számára nehezíti az elhelyezkedést, hogy a térségben az átlagos országos szintet jelentősen meghaladja a munkanélküliségi ráta, amely jelenleg eléri a 22 százalékot. További problémát jelent, hogy a régióban nincs folyamatban olyan mértékű jelentős beruházás, amely a közeljövőben alkalmazni tudná a munka nélkül maradt embereket.
Vajda Tibor, a Bácsalmási Agráripari Rt. elnöke lapunk információit részben cáfolva elmondta: valóban történtek személyi változások a munkaerő-állományban, ám a távozók szabad akaratukból mondtak fel, illetve előnyugdíjazást kértek. Mint mondta, a vállalat privatizációja óta 56 fővel dolgoznak kevesebben a társaságnál, ám a létszámleépítés a dolgozókkal megkötött közös megállapodás alapján történt meg. A további elbocsátásokra vonatkozó kérdésünkre Vajda így válaszolt: nem tervezik, de végleges kimenetelét a sertéspiac idei alakulása is nagymértékben meghatározza.
2002-es választási kampányában az MSZP azt ígérte, nem engedi szétverni a vállalatot, s biztosítja az ott dolgozók munkahelyét – fogalmazott Bányai Gábor, a Fidesz bácsalmási választókerületének elnöke, hangsúlyozva: a térségben az utóbbi évben megugrott a munkanélküliek száma, miközben az ígéretek ellenére munkahelyteremtés nem történt. Bányai emlékeztetett: tavaly karácsonykor vagyoni értékének töredékéért privatizálták az agráripari céget, amely nagy értékű földterületekkel és mintegy másfél milliárd forint értékű sertésvagyonnal rendelkezik.

A Kondorosi Csárda még egy utolsó esélyt adott a rongálónak