A PSV Eindhoven közel állt hozzá, hogy kiharcolja a hosszabbítást az AC Milan elleni Bajnokok Ligája elődöntőben. A 91. percben Ambrosini fejesgólja azonban eldöntötte a továbbjutást, amit Cocu újabb találata már nem befolyásolt, így a milánói piros-feketék készülhetnek a Liverpool elleni döntőre.
Carlo Ancelotti, az AC Milan vezetőedzője elismerte, hogy az ellenfél jól játszott, és csapatának szerencsére is szüksége volt, hogy bejusson a fináléba. „A PSV remekül játszott, a csapatuk nagy sikereket érhet el a következő években. Nagyon örülünk, hogy elértük a célunkat, a döntőbe jutást, amihez szerencse is kellett. A taktikánk arra épült, hogy szerezzünk egy korai gólt, ám ez sajnos nem sikerült. Kétgólos hátrányban kezdtük el játszani a saját játékunkat, és szerencsére találtunk egy apró lyukat a védelmükön. A keretünk tele van tapasztalt játékosokkal, ami nagy segítségünkre volt a mérkőzésen.„
Az olasz edző beszélt a Liverpool elleni döntőről is, és magabiztosan kijelentette, hogy csapata megnyeri a sorozatot. „A finálé teljesen más lesz. Az angolok nem fognak olyan nyíltan játszani, ahogy a PSV tette. A védekezésre koncentrálnak majd, megpróbálják majd fékezni és megállítani a játékunkat. A Chelsea ellen bebizonyították, hogy rendkívül hatékonyan képesek ezt végrehajtani.”
A Milan játékosai is elismerték, hogy nem róluk szólt a szerda esti találkozó. „Nem igazán játszottunk jól. Egyetlen lehetőségünk volt, ezt értékesítettük és ez elégnek is bizonyult. A PSV uralta a mérkőzést szinte végig, ám nekünk nem így kellett volna teljesíteni. A két összecsapás alapján jól teljesített a PSV, mégis búcsúzniuk kellett„ – mondta Jaap Stam, az olasz együttes holland védője. Honfi- és csapattársa, Clarence Seedorf még ennél is tovább ment: „Nem érdemeltük meg ezt az sikert. A PSV játékosai büszkék lehetnek magukra, és nyugodtan várhatják a jövőt.”
Csalódott, de büszke csapatára Hiddink
Guus Hiddink, a PSV Eindhoven trénere csalódottan és egyszerre büszkén nyilatkozott a találkozó után. „Az utolsó percig közel voltunk a döntőbe jutáshoz, ám a végén mégis kiengedtük a kezünkből a sikert. A világ egyik legjobb csapata ellen is remekül teljesítettünk, és ez jó reklámja volt a holland labdarúgásnak.„ A holland szakember szerint megzavarta csapatát, hogy a második játékrész során néhány kényszerű változtatást kellett végrahajtani.
Az 1988-ban az eindhovenieket Európa csúcsára vezető Hiddink meg is dicsérte futballistáit. „Megmutattuk, hogy nem véletlenül jutottunk el idáig és mindez a futballisták ambicíójának köszönhető. A játékosok sokat profitálhatnak ezekből a találkozókból, és megtanulhattak néhányat a futball alaptörvényei közül. Csak amiatt vagyok csalódott, ahogy véget ért számunkra a Bajnokok Ligája” – mondta a tréner.
Mark van Bommel, a PSV középpályása is csalódottságának adott hangot. „Nem volt mellettünk a szerencse a mérkőzésen, nagy kudarc ez a számomra. A két meccs alapján egyértelműen jobbak voltunk, ám a Milan szerzett egy idegenbeli gólt, ami mindent eldöntött.„
Benitez: miért ne nyerhetnénk?
Rafael Benitez, a Chelsea-t búcsúztató Liverpool menedzsere kijelentette, hogy csapata nem fog félni a Milan együttesétől a Bajnokok Ligája döntőjében. „Minden alkalommal kiejtettük az esélyesebbnek vélt csapatot idén. Miért ne nyerhetnénk a fináléban is? Sikerült a Bayer Leverkusen, a Juventus és a Chelsea ellen is, miért ne sikerülhetne a Milan ellen is?” – tette fel a költői kérdést a spanyol szakember.
Hetvenezer néző a döntőn
Közben az európai szövetség nyilvánosságra hozta az isztambuli döntőre szóló jegyek elosztását. A hetvenezer nézőt befogadni képes Atatürk stadionban a két résztvevő csapat szimpatizánsai egyaránt húszezer belépőt kapnak. 14 500 jegyet a nemzeti szövetségeknek juttat az UEFA, 7500 belépőt pedig a házigazda Törökország labdarúgó szervezetének rendelkezésére bocsátanak. A megmaradó 7500 jegyet az UEFA internetes oldalán lehetett megrendelni, ami az óriási érdeklődés miatt pár óra alatt le is zárult.

Itt a megrázó felvétel arról, ahogy a tatabányai áruházban betörik egy férfi fejét - videó