Megsemmisítették a Kulcsár-ügy lehallgatási jegyzőkönyveit

Megsemmisítették azt az 595 lehallgatási jegyzőkönyvet, amelyet a Kulcsár-ügy kirobbanása előtt készített a titkosszolgálat – mondta Répássy Róbert (Fidesz) kedden. Az ellenzéki politikus szerint a Nemzetbiztonsági Hivatal vezetője az éves beszámoló során egy kérdésre válaszolva árulta el, hogy már nincsenek meg a brókerbotrány érintettjeinek telefonbeszélgetései.

MNO
2005. 05. 03. 18:26
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nemzetbiztonsági Hivatal a 2003 nyarán készült mintegy hatszáz lehallgatási jegyzőkönyvet a múlt év végén megsemmisítette – árulta el Répássy Róbert kérdésére Galambos Lajos, a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatója.

A főigazgató hangsúlyozta: a jogszabályok szerint jártak el, mert az ügy lezárulta után három hónapon belül meg kell semmisíteni az iratokat. Az intézkedésről tájékoztatták a szakszolgálatokat felügyelő államtitkárt, Tóth Andrást is.

A Fidesz szerint a Nemzetbiztonsági Hivatal azért semmisítette meg a brókerügyben végzett telefonlehallgatások jegyzőkönyveit, mert azokból fény derülhetett volna Kulcsár Attila politikai kapcsolatrendszerére. Répássy Róbert felháborítónak nevezte a történteket és kijelentette: ez nagyon súlyos gyanút vet fel.

(Magyar Rádió-Index.hu)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.