Az alapítvány – melynek célja, hogy a nyilvánosság erejével és anyagilag is támogassa azokat a honfitársainkat, akik értékteremtő tevékenységükkel mindannyiunk számára követendő példákat mutatnak – negyedévente díjaz másokat segítő, különleges embereket, akiket az egész országból jelöltek munkatársak, ismerősök, olyanok, akik példaképnek tartják a díjazottakat. A május 3-án megrendezett ünnepségen Bereczky Loránd, a kuratórium elnöke adta át a díjakat Magyarország új példaképeinek:
Cserfalvi Annamáriának, aki informatikát oktat jelnyelven siket és nagyothalló társainak, bár maga is súlyos halláskárosultként született, felnőttként tanult meg jelelni, s ma olyan jelnyelvi oktató CD megjelentetésén dolgozik, amelynek segítségével könnyebb lesz a hallók és a hallássérültek közötti kommunikáció,
Incze Zsuzsának, aki a Csellengők című televíziós műsor készítőjeként több száz elszökött, eltűnt gyermeket segített és segít visszatalálni családjához, társaihoz, munkaköri feladatain messze túlmutató, áldozatos módon dolgozik azért, hogy minél többük sorsa vegyen örömteli fordulatot,
Némethy Máriának, aki péceli Egymást Segítő Egyesület alapító elnökeként sok száz hátrányos helyzetű embernek teremtett és teremt esélyt az újrakezdésre, a méltó öregségre.

Romániát előzi Magyarország egy friss rangsor szerint