„[Az] MDF kétségtelenül azt bizonyítja, hogy öncélúvá vált önállósága mindennél fontosabb. Ez a hivatalos MDF kizárta, kiközösítette az 1987–88-as alapítók többségét, ugyanakkor soraiba fogadta és belső demokratikus választás nélkül vezető testületekbe emelte azokat, akik 1996-ban szétszakították a pártot, majd 2002-ben hozzájárultak a szocialista–liberális koalíció kormányra jutásához” – olvasható Székelyhidi Ágostonnak a Pofosz tagjaihoz írt levelében.
Székelyhidi Ágoston az MDF lakiteleki alapító tagja 1988 és 1989 között a debreceni és a Hajdú-Bihar megyei szervezet alapító elnökségi tagja volt, 1990-ben az MDF országos választmánya tagjává választották, majd 1991 és 1993 között az országos választmány elnöki tisztét töltötte be. 1996 és 2001 között a Hajdú-Bihar megyei MDF-szervezet elnökeként tevékenykedett, s 1999 és 2002 között másodízben is betöltötte az országos választmány elnöki tisztét. Az MDF-ből kivált politikusok által tavaly novemberben létrehozott Nemzeti Fórum Egyesület egyik szervezője.
index.hu

Soha ennyien nem érettségiztek még a börtönből