Tisztelt Operaházi Társulat – Kedves Barátaim!
Aki közreműködőként vagy nézőként részt vett az utóbbi idők előadásain, az élvezhette és tanúsíthatja azt a rendkívüli érdeklődést, szeretetet és sikert, amellyel közönségünk előadásainkat fogadja. De hiába emelkedik folyamatosan a bevételünk, az állami támogatás radikális csökkentése következtében komoly anyagi nehézségeink támadtak. Mivel elkerülendőnek tartom a téves információkat, ezért közlöm Veletek az alábbiakat:
1. Április 27-én magához kéretett a Miniszterelnök úr. A megbeszélésen jelen volt a Pénzügyminiszter úr és a NKÖM minisztere is. Leszögezték, hogy a Kormány a december 10-i megegyezésben vállalt valamennyi kötelezettségét maradéktalanul betartja. Így, ha a Kormány utasítását a lebonyolításban illetékesek kellő időben végrehajtják, úgy a 2004–2005-ös évadot zökkenőmentesen be tudjuk fejezni, és folyamatosan rendezni tudjuk adósságainkat.
A megegyezésben vállaltakon túl azonban több anyagi segítséget a Kormány nem tud biztosítani. Így az állami támogatás még mindig jóval kevesebb lesz, mint amennyivel 2002-ben a színház vezetését átvettem, és ami szükséges jelenlegi programunk végrehajtásához. Így lehetséges, hogy ősszel újabb takarékossági intézkedésekre lesz szükség.
2. Világossá vált, hogy bár konkrét igények nélkül, de egyre erősebb a nyomás az Operaház működésének racionalizálására –közkeletű szóval, a reformokra. Európa szinte valamennyi Operája ezzel az igénnyel és az állami támogatás csökkentésével küzd. Nyilvánvaló, hogy komoly és megalapozott változások véghezvitele több évet igényel, és én ilyeneket a magam hátralevő egy évében nem kezdhetek el – mert nincs ilyen elképzelésem, és mert nem erre vállalkoztam. Én arra vállalkoztam, hogy azt az Operaházat vezetem, amelynek a műsorstruktúráját, szerkezetét nagy elődeim hagyták örökül, és amiben jelenleg is dolgozunk.
Ezt a feladatot, úgy gondolom, becsülettel teljesítettem.
2002/2003-ban egy lázas állapotban lévő színházat kellett konszolidálnom, hogy visszatérjen a nyugalom, hogy távol tartsam a Háztól a botrányokat, a megaláztatásokat és a napi politikát.
2003-tól 2005-ig pedig a Norma, Hunyadi László, Don Giovanni, János vitéz, Jenufa, Lohengrin, Rigoletto, Kisvárosi Lady Macbeth, Mayerling, Hófehérke olyan sokszínű gazdag programot jelentett, amit büszkén vállalok. Ezek az előadások nagyon sikeresek, nézőink és bérlőink száma egyre emelkedik, és az sem közömbös, hogy elismerően ír a budapesti Operaházról a Financial Times, az Opernwelt, a nagy német újságok és a bécsi Staatsoper lapja, a Prolog is.
3. A megbeszélésen megegyezés született arról, hogy a NKÖM május hónapban pályázatot ír ki, így a következő évadtól a Magyar Állami Operaházat új főigazgató fogja irányítani, az új idők kívánalmainak megfelelően.
Kedves Barátaim!
Az idén még hátravan a Gólyakalifa, ami a folytatása az előző évek műsorpolitikájának.
Az új bemutatóhoz és az év hátralévő részéhez minden jót kívánok mindannyiotoknak, akik ez elmúlt években olyan lelkesen és sok áldozattal építettétek a MAGYAR ÁLLAMI OPERAHÁZAT, és köszönöm az elmúlt évek nagyszerű, tehetséges munkáját.
Szinetár Miklós

Kiderült, kik a felelősek a csányi mászókabalesetben elhunyt kislány haláláért