Újabb fejlemények a maffiaperben

MNO
2005. 05. 04. 17:46
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kecskeméti maffiaper másodrendű vádlottjának kapcsolata volt azzal az albán férfival, akit a fővárosi éjszakai életben csak Ragyás Tóni néven ismert egykori pénzbehajtó gyilkosságával vádolnak.

Ragyás Tónit 2003 augusztusában tíz lövéssel végezte ki ismeretlen tettes. Az ebben az ügyben folyó vizsgálat során a Nemzeti Nyomozóiroda idén februárban elfogott Magyarországon egy albán férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy ő követte el a gyilkosságot.

A tárgyalás harmadik napján az ügy másodrendű vádlottja elmondta, hogy évekkel ezelőtt a Tetova néven ismert albán férfi mutatta be neki azt a két szerbet, akik azután – a vádirat szerint – fegyvereket csempésztek be Magyarországra, hogy Mészárosék likvidálhassák Balaton-parti riválisukat. Tetova és Mészáros ismeretsége már csak azért is érdekes, mert Mészáros a maffiaperben átlagos üzletembernek mondja magát, akinek soha semmi köze nem volt semmiféle bűnszervezethez.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.