Az irodalom összeköti az eget a földdel

Ma már mindenki számára nyilvánvaló, hogy Jókai Anna Kossuth-díjas írónő a magyar irodalom legjelentősebb személyiségei közé tartozik. Prózai, drámai, esszéirodalmi életműve azt a hagyományátmentő szellemiséget képviseli, amelyet a magyar tradicionalista triász, Kodolányi János, Hamvas Béla, Várkonyi Nándor is megtestesít. A Tartozik és követel, a Napok, a Jákob lajtorjája és a Ne féljetek című szintézisregények írója a nemrégiben véget ért ünnepi könyvhétnek talán legnépszerűbb írója volt.

– Játszott e szerepet az irodalomszeretet kialakulásában névrokonsága – esetleges tényleges rokonsága – Jókai Mórral?

– Az én gyerekkoromban hála Istennek, nem volt még televízió. Szerencsémre nagyon korán, még az első elemi elkezdése előtt megtanultam olvasni. A Kemény Zsigmond utcában található józsefvárosi lakásunkban nagy elzártságban, szinte egykeként nevelkedtem, mert a nővérem annyival idősebb volt, hogy az anyám is lehetett volna és ráadásul már elkerült a háztól. Idősödő szüleim túlságosan féltettek, játszópajtást nem nagyon engedtek hozzám, a téri csellengések, bandázások teljesen kiestek az életemből. Anyám a családi nevünk véletlenszerű különlegessége folytán megvette az arany-bordó díszkiadású Jókai Mór életműsorozatot, abból szabadon garázdálkodtam. Nem vagyok rokona Jókai Mórnak, de nagyon szeretem a munkáit. Érdekes módon, először az Erdély aranykora és a Törökvilág Magyarországon tetszett legjobban, a különleges meseszövésű könyvekből egész történelmet tudtam magamnak fölépíteni.

– Tudatosan készült -e az írói pályára?

– Az hogy nekem írnom kellene, végigkísérte az egész gyerekkoromat, de sejtelmem sincs, melyik volt az a pillanat, amikor először jutott eszembe. Csak azt tudom, hogy olyan vignettákat ragasztottam gyerekkori könyveimre, hogy „ez Jókai Anikó költőnő tulajdona”, akkor még Anikó voltam és költőnő akartam lenni.

– Életművének két fő jellemzője az enciklopedikus igény, s a spirituális kérdések iránti fogékonyság. Önnél a nyelvi gazdagság, a lenyűgöző nyelvi és formai bravúrok mindig túlmutatnak önmagukon. Van e az életnek túlvilági célja?

– Pályakezdésem vulgár-marxizáló korában szokás volt olyasmiket is kérdezni az írótól, hogy „tulajdonképpen melyik társadalmi rétegnek ír”? Nem ismerek rétegeket, embereket ismerek, különböző sorsokat, foglalkozásokat hívatásokat, s mindig azt tudtam csak válaszolni: annak írok, aki fogékony arra az irodalomra, ami a válaszokat is keresi. Félreértés ne legyen, nem gondolom, hogy az irodalom olyan, mint a portás, aki mutogatja az utakat. De azt hiszem, hogy a saját megszenvedett igazságainkból sok mindent bele lehet csempészni a műbe, amitől úgy érzi az olvasó ember, hogy kapott valamit az írótól. Azért gondolom, hogy igazam lehet, mert én is így olvasok. Számomra az a mű teljesen közömbös tud lenni, ami nem építi tovább a személyiséget. Csak az érdekel, amiről úgy érzem: jobban megismertem e világot, amibe belecsöppentem.

– Önről szokták mondani, hogy azon kevés írók közé tartozik, aki úgy tud népszerű lenni, hogy jottányit sem enged az igényesség mércéjéből. Kevés írónak adatik meg, hogy életében készítenek breviáriumot az életművéhez. Mit üzen a Jókai Anna Breviárium a jelennek és az utókornak?

– Eddigi életművem Breviáriumát, szellemi vezérlő kalauzát Tenke Sándor református teológusprofesszor állította össze. A jelennek hadd üzenjek a Breviárium szavaival: az irodalom, a művészet nem más, mint Jákob lajtorjája, összekötő kapocs ég és föld, Isten és ember között. A jövőnek hadd üzenjek a másik könyvheti könyvemmel. A Majd című elmélkedően tudományos fantasztikus novellagyűjteményemben elmondom, hogy akár a világvége is bekövetkezhet, ha az emberiség nem tér le a luciferi nyomvonalról. Ám remélem, sőt, hiszem, hogy idejében meghalljuk az angyali üdvözletet és megmenekülünk.