Orbán: Nemzeti kormányt a pártkormány helyett!

Elindult Zsámbékról a Nemzeti Konzultáció első autóbusza. Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a rendezvényen kijelentette: a jelenlegi pártkormány helyett nemzeti kormányt kell alakítani annak érdekében, hogy „rendbe hozhassuk azt, amit még rendbe lehet hozni".

MNO
2005. 06. 17. 8:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A jelenlegi pártkormány helyett nemzeti kormány alakítását jelölte meg célként Orbán Viktor volt miniszterelnök a Pest megyei Zsámbékon – innen indult országjáró körútjára a Fidesz elnöke által kezdeményezett Nemzeti Konzultáció első autóbusza. Orbán Viktor elmondta: vannak ötletei arra nézve, hogyan kellene az elrontott dolgokat kijavítani, és hogyan kellene a mostani pártkormány helyett egy igazi nemzeti kormányt alakítani annak érdekében, hogy „rendbe hozhassuk azt, amit még rendbe lehet hozni„ – fogalmazott. A Fidesz elnöke hozzátette: azért jöttek Zsámbékra, hogy segítséget kérjenek a Nemzeti Konzultáció sikeressé tételéhez.

– Magyarország mára egy céltalan ország lett, nincs közös jövőképünk. Ezt a bajt kell orvosolnunk – állapította meg Orbán Viktor, hozzátéve: közös céljaink akkor lesznek, ha megkérdezzük, meghallgatjuk egymást. Mint mondta: ezért indították a nemzeti konzultációt, azt remélve, hogy a négymillió háztartásba eljuttatott kérdőívek válaszaiból és a körút 696 helyen szervezett találkozójának tanulságaiból sikerül összeállítani a magyar nemzet célkitűzéseit.

– A munka szerepe leértékelődött, az elmúlt időszakban a spekuláció nyert teret gazdaságunkban. Ha nem tudjuk visszaadni a munka becsületét, ha nem megint az a tisztes szakember lesz majd a példakép, aki reggel elmegy dolgozni, tisztességes szakmával rendelkezik, és jól végzi a munkáját, akit megbecsülnek ezért, ha nem ezt az embert állítjuk példaképül, ha gyermekeink nem az ilyen embert akarják követni, hanem azt, aki könnyen, gyorsan, a spekuláció révén szeretne előrejutni, akkor azt gondolom, hogy Magyarországon ugyan lehet majd néhány gazdag ember, lesz is néhány sikeres család, de a magyarok közösen sohasem tudnak fölemelkedni – hangsúlyozta a Fidesz elnöke. – Egy olyan Magyarországot kell fölépítenünk, ahol mindenki, aki dolgozni akar, munkához jut és munkából meg tud élni. Egy munkabarát gazdaságra van szükségünk, egy olyan gazdaságra, amely képes Európa egyik legerősebb gazdaságaként mindenkinek munkalehetőséget teremteni – fogalmazott Orbán Viktor.

A megteremtendő nemzeti kormány célkitűzéseit azzal is kiegészítette, hogy emberhez méltó életet szeretnének teremteni a magyar embereknek határainkon belül, és amennyire az anyagi lehetőségek engedik, az egész Kárpát-medencében.

A Nemzeti Konzultáció országjáró körútjának induló „állomásánál” többszáz ember jelent meg. Kudlik Júlia, a Nemzeti Konzultációs Testület tagja elmondta: az elkövetkező hetekben négy autóbusz járja végig az országot, begyűjtik a lakosság véleményét, panaszait, valamint javaslatait arra, hogy milyen Magyarországot szeretnének.

(Klubrádió, Magyar Rádió)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.