Hatala József rendőr-vezérőrnagy, az Országos rendőr-főkapitányság közbiztonsági főigazgatója az index.hu-nak elmondta: Budapesten a londoni merényletsorozat után bevezett biztonsági intézkedések továbbra is érvényben vannak.
Akkor a rendőrség rendkívüli intézkedéseket léptetett érvénybe a fővárosban, többek között a brit nagykövetség védelmét is megerősítették. Gyurcsány Ferenc rendkívüli készültséget rendelt el valamennyi rendvédelmi szervezetnél. Az intézkedések részeként megerősítették a pályaudvarok, a metrók és a repülőtér védelmét, valamint a közlekedési csomópontokon is fokozottabb a rendőri jelenlét.
A BRFK-n a londoni események óta külön örs működik a rendkívüli helyzetekre számítva, a parancsnokok számára is készenlétet rendeltek el, és a katasztrófavédelem, a tűzoltók, és a mentők is megerősített szolgálatot látnak el.
László Boglár kormányszóvivő elmondta: a két héttel ezelőtti robbantásokkor a kormány azonnal életbe léptette a szükséges intézkedéseket.
(index.hu)

Megszűnt a vízhiány, megjavították a csőtörést a Balatonnál