Egyre drágább a biztonság

Több millió forintjába kerül a magyar államnak a fokozott terrorellenes védekezés, hiszen mint megtudtuk: egy bevásárlóközpont területének átvizsgálása akár milliós nagyságrendű is lehet, ám még egy egyszerűbb esetnek tűnő riasztásért is több százezer forintot fizetnek ki az illetékesek az államkasszából.

Tar Zsuzsanna
2005. 07. 17. 11:27
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bombariadó miatt ürítették ki a mai napon a Déli pályaudvart. A bejelentés telefonon érkezett a tűzoltókhoz, ám a kivonuló szakemberek nem találtak robbanószerkezetet, így a pályaudvart egy idő után visszaadták az utasforgalomnak. Csaknem ezzel egy időben szintén robbanószerkezet után kutattak a tűzszerészek a XII. kerület Németvölgyi út 22–24. szám előtti parkolóban lévő gépkocsikban, ugyanis a helyiek ketyegő hangokra lettek figyelmesek, de a vizsgálat után kiderült: ez is csak felesleges ijjedelem volt, hiszen a félelmet keltő hangokat egy beragadt elektromos antenna bocsátotta ki.

– Csupán a mai két akció közel kétmillió forintjába is belekerülhetett az államnak – közölte kérdésünkre Németh László, az Országos Rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője. Mint mondta: pontos számokkal csak hétfőn tud szolgálni, ám példaként megemlítette: egy pláza átvizsgálása mintegy egymillió forintjába is belekerül a hatóságoknak, de még egy kisebb bomba utáni kutatás is százezres nagyságrendű összegeket emészthet fel. Ilyen esetekben ugyanis kivonulnak többek között a kerületileg illetékes járőrök a helyszín ellenőrzése és biztosítása céljából, majd jönnek a tűzszerészek is, akiknek az ilyenkor szükséges, speciális eszközöket a helyszínre kell szállíttatniuk és használniuk. Németh szerint a mai két vizsgálat ráadásul még többe került, mint hétköznap, hiszen a hétvégére való tekintettel nagyobb járulékot kapnak a szakemberek és a rendőrök is. Az sem elhanyagoható tény ugyanakkor, hogy ma a riasztás miatt több vonat rengeteget késett, négy vonat pedig csak a Kelenföldi pályaudvarig közlekedett.

A közelmúltban bombariadó volt a Debreceni Plázában, továbbá kiürítettek három budapesti bevásárlóközpontot is, amelyekben a tűzszerészek órákig dolgoztak, de semmit nem találtak. A nemzetbiztonsági kabinet akkor leszögezte: a fenyegetésnek nincs köze a londoni robbantásokhoz.

Emlékezetes: Lamperth Mónika a napokban közölte: közös tervet kell kidolgozniuk egy esetleges terrorcselekmény következményeinek felszámolására a védekezésben részt vevő szervezeteknek. A belügyminiszter elmondta, hogy szeptemberig Magyarországon is bevezetik a fenyegetettségi szintjelző rendszert. A négyfokozatú skálán az abc betűi jelölik majd a különböző fokozatokat. A politikus tájékoztatta a terrorizmus elleni küzdelemben érintett magyar szervezetek – a rendőrség, határőrség, katasztrófavédelem, vám- és pénzügyőrség, valamint a nemzetbiztonsági szolgálatok – vezetőit, (a honvédségét nem !), az EU belügyminisztereinek szerdai tanácskozásán elhangzottakról. Közölte, hogy Magyarországon közös képzést szerveznek az érintett szervezetek szakembereinek. Lamperth Mónika arra is felszólította a terrorelhárításban részt vevő szervek vezetőit: szeptemberig ellenőrizzék a lehetséges támadási helyszíneken elhelyezett térfigyelő kamerákat, és határozzák meg, hová célszerű újabb berendezéseket telepíteni.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.