A kormány szerint eredményes a Nemzeti fejlesztési terv

A Nemzeti fejlesztési terv keretében eddig támogatott projektek nyomán 1667 településen valósul meg fejlesztés 820 milliárd forint értékben, 33 ezer új munkahelyet létrehozva – mondta Kiss Péter kancelláriaminiszter.

MNO
2005. 09. 08. 16:02
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Magyarország 1350 milliárd forintot költhet el a jövő év végéig, ebből a pénzből már illik csodát csinálni – mondta Kiss Péter kancelláriaminiszter a Nemzeti fejlesztési tervről szólva a kormányszóvivői tájékoztatón. Megfogalmazása szerint a második Nemzeti fejlesztési terv még ezt is túlszárnyalja, az ugyanis 2007 és 2013 között 12-15 ezer milliárd forint közötti összeg felhasználást teszi majd lehetővé. Kiss Péter azt mondta: a visegrádi négyek közül eddig hazánk az első a sikeres szerződéskötéseket és a kifizetéseket illetően.

Tájékoztatása szerint 1667 településen valósul meg fejlesztés 820 milliárd forint értékben, amelyhez 513 milliárd forintos támogatást biztosít az Európai Unió. Ez mintegy 33 ezer új munkahelyet hoz létre és régiókban majd 100 ezer munkahelyet tart meg. Az uniós be- és kifizetések egyenlegéről Kiss Péter azt mondta: hazánk tavaly 76, idén várhatóan 95 milliárd forint plusszal zárja az évet.




Az uniós források felhasználásával kapcsolatban a Fidesz úgy véli, Magyarország többet fizetett be költségvetési forrásból az uniós intézményekhez, mint amennyi tőlük kapott pénzt felhasznált a büdzsé. Nógrádi Zoltán úgy fogalmazott: a kormány olyan pénzekről beszél, melyek vagy nem léteznek vagy a kabinet visszatartja a címzettektől. Mindezt alátámasztja egyébként az Állami Számvevőszék közelmúltban nyilvánosságra hozott jelentése is – hívta fel a figyelmet a fideszes politikus.

Magyarországgal ellentétben az unióhoz újonnan csatlakozott 9 másik országban már 2004-ben kifizették a tárgyévi támogatásokat, míg nálunk még csak most kerül sor a 2004-es dotációk folyósítására – emelte ki a politikus, aki hozzátette azt is: a többi országban a gazdáknak járó pénz is időben eljutott a címzettekhez, és sehol nem alkalmazták az áaf-visszatartást. Mindössze 23 milliárd jutott el a pályázókhoz – mutatott rá Nógrádi Zoltán, hangsúlyozva: önkormányzatok százai, vállalkozások ezrei vannak csődközeli állapotban, mert a Pénzügyminisztérium parkoltatja a pénzüket, nem hajlandó kifizetni az uniós támogatásokat.

(Forrás: Magyar Rádió, MTV Teletext, MNO)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.