Feloszlatással „zárult” a nagykanizsai belviszály

Feloszlatták hétfőn az MSZP nagykanizsai szervezetét, miután az az országos választmány által megadott határideig nem állított új képviselőjelöltet. Nyakó István, a szocialista párt szóvivője ma kijelentette: a párt választmánya dönt majd arról, hogy ki lesz a választókerület egyéni képviselőjelöltje.

MNO
2005. 09. 06. 12:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A párt etikai bizottsága közleményében azzal indokolta a döntést, hogy a nagykanizsai szervezet ezzel megszegte az alapszabályt, és veszélyeztette a párt választási esélyeit.

Nyakó István, az MSZP szóvivője kedden elmondta: legkésőbb szeptember 18-ig kell megalakulnia a nagykanizsai MSZP-szervezetnek, de az újjáalakulásban, illetve az új tisztségviselők megválasztásában csak azok vehetnek részt, akik 2005. szeptember 5-én már regisztrált párttagok voltak. Arról, hogy ki lesz a képviselőjelölt, az országos elnökség javaslatára az országos választmány dönt, ugyanis az MSZP alapszabálya kimondja, hogy e két testület indokolt esetben helyi politikai és személyi döntést módosíthat – tette hozzá.

Ismert: a nagykanizsai MSZP-ben Göndör István szocialista képviselő újrajelölése miatt tört ki háború az MSZP országos vezetői és a helyi párttagok között. A helyi szervezet ugyanis nem Göndört, hanem Fodor Csaba ügyvédet indította volna a jövő évi parlamenti választásokon. A nagykanizsai szervezet birtokában lévő hangfelvétel tanúsága szerint ugyanakkor Lendvai Ildikó frakcióvezető néhány hónapja még azt mondta, számukra bármelyik jelölt személye megfelel, és az országos elnökség sem emelt kifogást Fodor ellen egészen addig, ameddig a nagykanizsaiak őt nem jelölték.




Feszült hangulatban zajlik a jelöltállítás a Fejér megyei MSZP-ben is, ahol az eddigi ötven körüliről a kétszeresére duzzadt a sárbogárdi szervezet létszáma, ráadásul a választás előtt közvetlenül újabb 98 tagot szerettek volna beléptetni a pártba. Egy helyi lap arról cikkezett, hogy közmunkásokat léptettek be a pártba. Az eddigi képviselőt nem jelölték újra, a lépés miatt többek kilépésüket fontolgatják.

Az MSZP országos elnöksége több esetben is beleavatkozik a jelöltállítási folyamatba. Az országos elnökség a napokban – korábbi határozatainak ellentmondva – heves viták és nézeteltérések dacára hagyta jóvá Karsai József jelöltségét a 7. számú választókörzetben Békés megyében. Amint azt korábban megírtuk, az MSZP Békés megyei területi szövetségének elnöksége Veress Józseffel az élen a párt elnökségénél és etikai bizottságánál követelte a búzaégető akciójával elhíresült Karsai József visszaléptetését az egyéni képviselő jelöltségtől, a jelek szerint eredménytelenül.

Eközben olyan híresztelések láttak napvilágot, miszerint Zuschlag János önként visszalép a képviselőjelöltségtől. Zuschlag ugyanakkor a nyilvánosság előtt közölte, nem tud róla, hogy visszalépett volna. A Hír TV viszont MSZP-s forrásból úgy értesült, az országos vezetés mindenképpen visszaléptetné a kiskunhalasi szervezet jelöltjét. Éppen csak „kihűlt” a Vas megyei MSZP-szervezetbe beléptetett, fantomtagokkal kapcsolatos botrány – amelynek nyomán Kiskunhalasról is jelezték a helyi MSZP-szervezet egyes régi tagjai, hogy náluk is fiktív tagokat „léptettek be„ a pártba – újabb, hasonló ügy látott napvilágot a szocialista párt berkein belül.

Hosszú hónapok óta foglalkoztatja a közvéleményt az MSZP kőbányai szervezetében történt fantomtagbortány, s ennek fejleményei: a mesterséges tagfelduzzasztás körül kialakult fiaskó valóságos belháborúvá nőtte ki magát a helyi pártszervezeten belül. Emlékezetes: az ügy legutóbbi fejleményeként a X. kerületi MSZP-frakció kizárta soraiból azt a szocialista önkormányzati képviselőt, aki kiteregette a nyilvánosság előtt a kőbányai MSZP belháborúját.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.