Augusztusban élénkült a Sulinet Expressz programban szereplő számítástechnikai eszközök iránti kereslet, a júliusi hónaphoz képest a forgalom a négyszeresére nőtt. A kereskedők azonban nem elégedettek. A tetszetős dinamikát ugyanis az okozza, hogy a nyári hónapok rendkívül gyengére sikeredtek. (A Sulinet Programiroda adatai szerint júliusban mindössze 126 millió forint értékben fogytak a termékek.) A kereskedők szerint a program legutóbbi reformja (kikerült a legerősebb húzótermék, a digitális fényképezőgép) erősen visszavetette a forgalmat – írja a Napi Gazdaság.
A sulinetes eszközök iránti igény fellendülését egyébként mindenki a karácsonyi szezonra várja. A programirodánál arra számítanak, hogy az augusztusnál erősebb lesz a következő négy hónap, így az év végére a Sulinet elérheti a 10 milliárdos forgalmat – ez egyébként az előző évinek kevesebb mint a fele. Az Oktatási Minisztérium (OM) ennek ellenére nem tervez semmilyen könnyítést. A program – tudta meg a lap Kovács Péter politikai jogtanácsostól – legfeljebb technikai jellegű „ráncfelvarráson” eshet át. Ennek keretében korszerűsíthetik például a kedvezménnyel vehető gépek konfigurációját.
Megbosszulta magát a gyenge színvonal?
A számítógép-konfigurációk az eladásokban stabilan 20-25 százalékot tesznek ki, s az iroda szerint ez a program is segített abban, hogy immár a háztartások egyharmada használ otthon legalább egy gépet. Azt azért az illetékesek is hozzátették, hogy a környező országok személyi számítógépekkel való ellátottságának ismeretében senkit sem tölt el büszkeséggel a honi pc-penetráció.
A programirodánál azonban úgy vélik, a Sulinet érzékelhetően szerepet játszott abban, hogy négy év alatt nyolc százalékkal nőtt az ellátottság. A program segített abban is, hogy a 14–17 évesek 96 százaléka használ rendszeresen (otthon vagy az iskolában) személyi számítógépet és internetet. Kiszler Ferenc, a programiroda illetékese szerint a lassú növekedésben szerepet játszik, hogy a Sulinet Expressz-termékek vásárlására jogosultak zöme nem használja ki a lehetőséget.
A programot indítása óta sok bírálat éri. A legtöbb kifogás szerint a sulinetes logóval ellátott gépek nem feltétlenül a legjobb kondíciójú konfigurációk, vagy eszközök. Kiszler elismerte, hogy ebben van igazság, de hozzátette: a Sulinet-termékek „tiszták”, ellenőrzött körülmények között kerülnek az üzletekbe és nincs bennük ismeretlen gyártmányú alkatrész. Úgy látja, hogy a Sulinet Expressz márkává nőtte ki magát.
Napi Gazdaság
Wimbledon a következő döntésével tönkreteszi a gyerekek álmát?
