A Fidesz elnöke szerint a kormány csak azért akar privatizálni – például a Budapest Airportot – hogy betömje a költségvetési lyukakat, amelyek a rossz gazdálkodás miatt keletkeztek. Orbán Viktor szerint viszont csak akkor lehet eladni valamit, ha annak hosszú távú gazdasági haszna van. A nem így privatizált cégeket visszavásárolnák majd. „Magyarország jogállam, tehát csak olyan eszközöket lehet alkalmazni, ami egy jogállam esetében alkalmazható. Nem kell ettől megijedni, mert Nyugat-Európában erre számos példa van” – idézi Orbán Viktort a TV2 honlapja. A Fidesz elnöke a kereskedelmi csatornának adott interjút, amit ma éjjel közvetítenek, ám a honlap már közölt részleteket.
Orbán Viktor szerint a Fidesz szívesen kötne választási megállapodást az MDF-fel, de erre egyelőre nincs reális esély – írja a TV2.hu. „…ha nem a szándékaimról és a vágyaimról, hanem a realitásokról beszélek, akkor azt kell mondanom, hogy túl nagy tétekben ne fogadjon erre, de rajtunk nem fog múlni” – fogalmazott a Fidesz elnöke.
Orbán Viktor elmondta azt is: jó szándékú a kormány határon túliaknak szánt személyi igazolványról szóló javaslata, de szerinte meg lehetne adni a kettős állampolgárságot úgy, hogy az ne kerüljön pénzébe a határon inneni embereknek. (TV2.hu)
Szexbotrány sodorja válságba a spanyol kormányt
