Egyhangúlag támogatta Holló András, Kovács Péter és Bragyova András alkotmánybíró-jelöltségét a parlament alkotmányügyi bizottsága. Holló András jelenleg az Alkotmánybíróság elnöke, mandátuma november 12-én lejár. Meghallgatásán elmondta: támogatja azt az elképzelést, hogy az Országgyűlés tizenkét évre hosszabbítsa meg az alkotmánybírók jelenleg kilenc éves mandátumát úgy, hogy a plusz három évet a hivatalban lévő bírák is megkapják. Holló András úgy fogalmazott: „tanuló alkotmánybíróság” jöhet létre, ha a következő másfél évben hat új alkotmánybíró kerül a tizenegy fős testületbe.
A bizottság fideszes alelnöke, Répássy Róbert azt firtatta, hogy lehet-e előnye vagy hátránya annak, hogy egy alkotmánybírót újra választanak. Holló András szerint az elvi tisztázás a parlamentre vár. Fodor Gábor SZDSZ-es képviselő azt mondta: Holló András személy szerint minden szempontból támogatható számukra, ugyanakkor az újrajelölés elvével nem értenek egyet. Korábban az SZDSZ elnöke azt mondta, hogy tartani lehet attól, hogy a bírók esetleg majd mérlegelik, hogy egy-egy döntésük hogyan hathat a későbbi újraválasztásukra. A szocialista Avarkeszi Dezső nem osztotta ezt az aggályt, és azt mondta, hogy az újraválasztásra van jogszabályi lehetőség. Az MDF elnöke, Dávid Ibolya mind a mandátum meghosszabbítását, mind az újraválasztást elfogadható módszernek tartja.
Kovács Péter nemzetközi jogász, tanszékvezető egyetemi tanár a bizottsági tagok kérdéseire válaszolva a kisebbségekkel kapcsolatban azt mondta: a kisebbségi törvény átgondolását, módosítását nem tudja elkerülni a parlament. Nem kerülhető meg a kettős állampolgárság kérdése sem, ugyanakkor szűk a magyar állam mozgástere – közölte Kovács Péter. A jelölt úgy látja: kétoldalú tárgyalásokkal kellene megoldani a kettős állampolgárság kérdését.
Bragyova Andrást a többi között arról faggatták, hogy szükség van-e új alkotmányra. Bragyova András szerint gyökeresen más alkotmányra nincsen szükség , a jelenlegi pontosítására és az alkotmányos berendezkedés megerősítéséről lehet szó. Lehetőség mindig van az új alkotmány létrehozására, de azért nincsen új, mert olyan nagy szükség nem volt rá – mondta Bragyova András.
A Fidesz, az MDF és az MSZP korábban abban állapodott meg, hogy a két konszenzusos jelölt, Bragyova András és Kovács Péter mellett Holló Andrást és Lábady Tamást választhatja meg az Országgyűlés szeptember 12-én a működőképessége határán lévő Alkotmánybíróság tagjává. Később kiderült: Lábady Tamás, a Pécsi Ítélőtábla elnöke mégsem vállalja az alkotmánybírói jelölést, holott Áder János frakcióvezetőnek először igent mondott, de később megváltoztatta döntését.
Ismert: az SZDSZ elvi kifogások miatt nem szavazta meg a parlamentben a jelenlegi vagy korábban volt alkotmánybírók mandátumhosszabbítását, noha – mint Fodor Gábor ügyvivő korábban elmondta – Holló András alkotmánybírósági elnök és Lábady Tamás volt alkotmánybíró személyével kapcsolatban nincs kifogásuk.
(Info Rádió, MNO)
Magyar Péter gyurcsányi mélységbe zuhant a felelőtlensége miatt
