Valki László: Gáza, mint jogi precedens?

MNO
2005. 09. 08. 8:37
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Valki László: A zsidó telepesek, mint láttuk, nem éppen a saját akaratukból távoztak a gázai övezetből. A fájdalmas aktusról azonban Izrael önként döntött, és ez a lépés nemzetközi jogi szempontból nagy jelentőségű volt. Izrael ugyanis Gáza esetében szakított azzal az 1967 óta fenntartott álláspontjával, amely szerint a hatnapos háborúban elfoglalt területek további sorsáról és azok határairól kizárólag a vele folytatott tárgyalásokon kell megállapodni. A kivonulásról nem állapodott meg senkivel, sem a terület felett régebben főhatalmat gyakorló Egyiptommal, sem a palesztin szervezetekkel. Nem alku jött létre, Ariel Saron a kivonulásért semmit sem kért, és semmit sem kapott.
A palesztin vezetők Gáza kiürítése után diadalmasan jelentették ki, hogy nemsokára Kelet-Jeruzsálem és a Jordán folyó nyugati partja következik, hogy e három területen megalakulhasson az önálló palesztin állam. Ezek szerint Izrael nemsokára önként távozna Júdeából és Szamariából, sőt Kelet-Jeruzsálemből is? Gáza lenne az a jogi precedens, amelyre a palesztinok ezentúl mindig hivatkozhatnának?

(Magyar Hírlap, 2005. szeptember 8.)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.