A mégse-morál

Legutóbbi hipermarketes DVD-kitúró akcióm Az órák című filmet eredményezte, 990 forintos áron. Azóta háromszor láttam. Kathartikus film. De hogy miért az, annak tárgyalását ellőzze meg egy kis görögözés.

Végh Attila
2005. 10. 14. 22:28
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az ókori görög felfogás szerint a látnok nem valami történelmi meteorológus, aki látja, mi lesz, hanem annál sokkal több: léttolmács, aki látja, mi van. (A van mérhetetlenül több, mint a lesz, hiszen annak szubsztrátuma, hordozó alapja.) A látnok élete látás: látni, hogy sok van, mi rettenetes, de az embernél nincs rettenetesebb. (A hosszú ideig „Sok van, mi csodálatos...”-nak fordított Szophoklész-mondat eredeti jelentését – mint ismeretes – Martin Heidegger tette helyre Bevezetés a metafizikába című művében, kimutatva, hogy a görög szövegben szereplő deina, valamint egyes számú alakja, a deinon sokkal inkább borzalmast jelent, mintsem csodálatost.)
Az órák című filmben azt mondja a Virginia Woolfot alakító Nicole Kidman: „Valakinek meg kell halni, hogy a többiek megbecsüljék az életet.” Majd értetlenkedő férje kérdésére, hogy tudniillik kinek is kell meghalnia, így felel:„A költő hal meg. A látnok.” A költő, a látnok, a bölcs – aki nem csak azt érzi sokkal mélyebben, mint az átlagember, hogy az élet mennyire szép, hanem azt is, hogy emellett mennyire elviselhetetlen – olykor azt a megoldást választja, hogy meghal. Ez rendjén is van. Platón szerint a filozófus egész élete epitédeuó hé apothnészkein, azaz halálgyakorlat. Filozófus az, aki halni tanul és hal. Ott van a lét centrumában, ugyanakkor fényévekről figyeli azt. A bölcs léthelye: végtelen közel és irdatlan távol minden(ki)től.
Ez a film arról szól, hogy a kivételes érzékenységű emberek (az egyszerűség kedvéért nevezzük őket költőnek) hogyan, meddig viselik el a tompák (az egyszerűség kedvéért nevezzük őket átlagembernek) vattázta életet. Az érzékenyek sorsa kísértetiesen hasonló, mert őket láthatatlan és eltéphetetlen lelki-szellemi szál köti össze. Ez az érzékeny fonál az időn húzódik át, és titkos szálakkal kötődik ahhoz a párhuzamos fonálhoz, amelyet úgy írhatunk le: az öngyilkosság tradíciója.
A magyar irodalomtörténet ismeri a mégis-morál fogalmát. A magyar néplélek izzadta ki, a magyar nyelv őrizte meg a gondolatot: bármennyire is rettenetes az ember, az élet, azért mégis küzdeni kell, és bízva bízni. Hogy miért, arra nincs válasz. Csak. Nincs érv az életre, ahogyan nincs az élet elvetésére sem. MIndenki azt csinál, amit akar. Nincs recept; van, amikor az öngyilkosság a helyes válasz, és van, amikor az élet folytatása. Mindkét fajta döntés lelki-szellemi tett: aki élve marad, az fenntartja a reményét annak, hogy a közös áramlásba bekapcsolódva eljuthat önmaga belső végtelenjébe, aki pedig kilép a játékból, az szakít ezzel a reménnyel.
Az érzékeny ember, minél mélyebben, minél véglegesebben beköltözik önnön érzékenységébe, annál közelebb kerül egy paradoxonhoz. Egyre forróbban követem saját törvényeimet, és egyre inkább elvonatkoztatok önmagamtól. Ez persze csak átlagemberek előtt tűnik fel paradoxonként. Mély azonosság járja át e közeledést és távolodást. Aki et megérti, érzékeny ember, aki mr rálépett az azonosság útjára. Ezt az utat úgy is nevezhetjük: a lét útja. Aki ezen jár, előbb-utóbb rátalál az öngyilkosság szakadékára. Hogy beleveti-e magát, vagy mindörökre hátat fordít neki, az az ő dolga. Egy biztos: nincs, aki átlebegjen fölötte.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.