Ez már döfi…mondhatná az örök kibic, akinek az utóbbi időben mindenki remisíber és Élőpont-manipulátor s akinek csak a véres összecsapások imponálnak – mostan végre elégedett lehet. A világbajnokjelöltek igazolják Marcel Duchamp vélekedését a sakkról, mely szerint: A sakk ritka kegyetlen harc – hiszi vagy nem hiszi a kedves néző, szurkoló – mert San Luisban szemlátomást hullanak a fejek egymás után s négyből 3.5 ponttal a bolgár Topalov vezeti a mezőnyt. A FIDE 500.000 dollárral indított kampányára csak legyintettünk: az elkényeztetett világklasszisok nem fognak leülni, kockázatni fényes jövőjüket ingyen…csak úgy l’art pour l’art, s emlékeztettek Fischerre, akinek minden tét chicken money volt s nem ismerte a szalonremit, két királyig szeretett játszani. Persze amíg szeretett játszani, mert begőzölt, kirohant a pusztába, s mérgében száműzötté varázsolta magát éppen harminc éve. S mégis: néki lett igaza abban, hogy csak akkor érdekes komolyabban foglalkozni a játékkal, ha a milliomosok a zsebükbe nyúlnak s tejelnek – különben ő nem nyúl többet a figurákhoz. S tessék: a FIDE megkettőzte az ajánlatát s 1 millióért már összejöttek a jelöltek s amit látunk az már „döfi” ez az igazi sakk, nem vacakolni remikkel, hanem bandázs nélkül, utolsó vérig küzdeni, nem is annyira a pénzért ( pardon: 1 millió az már nem chicken money…) de a világhírnévért, a dicsőségért, a sakkhiúságért. Ahogy Alexander Aljechin mondta volt: a sakkozás emberi hiúság kérdése, semmi más. Nos, 1927-ben a győztes fehérorosz emigráns Buenos Airesben a legyőzhetetlen Capablancától ragadta el a babérkoszorút s haláláig ő maradt a Bajnok, eddig az egyetlen, akitől csak ideiglenesen lehetett kölcsönvenni a világbajnoki címet (két évig Max Euwe uralkodott: 1935-1937) s mert nem vonulhatott vissza, inkább belehalt reménytelenségbe hajszolva, a világháború szellemi hadirokkantjaként, száműzötten, mint Hannibál, vagy méginkább Coriolanus, akit anyja közösített ki szívszakadtan az életből, ha hihetünk Shakespearenek vagy a történetíróknak.
S korunk hőse Kaszparov hogyan végzi majd? Hol van a kobzos, aki elzengi történetét az önként távozónak, aki világelsőként intett istenhozzádot a sakknak, állítólag a politika kedvéért. Aljechin forog a sírjában: harc nélkül föladni a világelsőséget? Ehhez nincs joga senkinek: Fischernek sem volt, s Kaszparovnak sincs igazán…s remélhetjük-e, hogy visszatér az arénába a meggondolatlan ön-száműzött sakk-Coriolanus?
Elég is lesz a meditációból, nézzük inkább meg az arany őszi termést San Luis-ból:
Harmadik forduló, szeptember 30.
Szvidler, P. (2738) – Lékó, P. (2763)
WCh-FIDE San Luis (3), 2005. szeptember 30.
Spanyol megnyitás (C88)
1. e4 e5 2. Hf3 Hc6 3. Fb5 a6 4. Fa4 Hf6 5. 0–0 Fe7 6. Be1 b5 7. Fb3 0–0 8. h3 Fb7 9. d3 Be8 10. a4 h6 11. Hc3 b4 12. Hd5 Ha5 13. Fa2 Fc5 14. Fd2 Fxd5 15. Fxd5 Hxd5 16. exd5 Vf6 17. c3 bxc3 18. Fxc3 Vb6 19. Bxe5 Fxf2+ 20. Kh1 d6 21. Bxe8+ Bxe8 22. b4 Hb7 23. Ba2 Fg3 24. Be2 Bd8 25. Hd4 a5 26. Hc6 Bf8 27. Fd4 Va6 28. b5 Va8 29. Be7 Fe5 30. Hxe5 dxe5 31. Fxe5 1–0.
Bánatos rapszódia illik ide vagy egy bús magyar nóta? Húzd rá cigány csak azért is, ha mindjárt az ingemért is…Nem oda Buda, mellesleg...Szép nóta egyébként Massenet Elégiája is, de azért, ha elmúlt is a nyár s őszi fuvallat borzongtatott meg minket: jöhet még tavasz és forró nyár!
Ahogy alább be is csöngetett Pannóniába. A legjobb bort az asztalra: ez ünnep volt, a javából. Morphy, Tal, Kaszparov: nézzétek csak a polgártársnőt hogyan csinálta…
Polgár, J. (2735) – Kaszimdzsanov, B. (2670)
WCh-FIDE San Luis (3), 2005.szeptember 30.
Szicíliai védelem (B90)
1. e4 c5 2. Hf3 d6 3. d4 cxd4 4. Hxd4 Hf6 5. Hc3 a6 6. Fe3 e6 7. g4 e5 8. Hf5 g6 9. g5 gxf5 10. exf5 d5 11. Vf3 d4 12. 0–0–0 Hbd7 13. Fxd4 exd4 14. Bxd4 Fg7 15. Bg1 Kf8 16. Ve3 Ve7 17. Vd2 h6 18. gxf6 Hxf6 19. Bd8+ He8 20. Fb5!!
axb5 21. Be1 b4 22. Hb5 Fxb2+ 23. Kxb2 Vf6+ 24. Vd4 Kg7 25. Bexe8 Bxe8 26. Bxe8 Vxd4+ 27. Hxd4 Kf6 28. f4 b6 29. Bd8 Fb7 30. Bxa8 Fxa8 31. Kb3 Fd5+ 32. Kxb4 Fxa2 33. Kb5 Fb1 34. c3 Ke7 35. Kxb6 Kd6 36. c4 Fd3 37. c5+ Kd5 38. Hc6 Ke4 39. He7 Fc2 40. c6 Fa4 41. c7 Fd7 42. Kc5 1–0.
Hát, azt hiszem, Kaszimdzsanovot kivéve most mindenki boldog lehet: Perényi-csel, két figuraáldozat és végre győzelem.
Valamint Anand is igyekszik: a K.und K. meccsekről ismert spanyol szuper-élesre csiszolt változatával végezte ki angol áldozatát, aki csak a feladás pillanatában bánhatta meg, hogy vállalta a Ruy Lopezt az indus ellen.
Anand, V. (2788) – Adams, M. (2719)
WCh-FIDE San Luis (3), 2005. szeptember 30.
Spanyol megnyitás (C92)
1. e4 e5 2. Hf3 Hc6 3. Fb5 a6 4. Fa4 Hf6 5. 0–0 Fe7 6. Be1 b5 7. Fb3 d6 8. c3 0–0 9. h3 Fb7 10. d4 Be8 11. Hbd2 Ff8 12. a4 h6 13. Fc2 exd4 14. cxd4 Hb4 15. Fb1 c5 16. d5 Hd7 17. Ba3 c4 18. axb5 axb5 19. Hd4 Vb6 20. Hf5 He5 21. Bg3 g6 22. Hf3 Hed3 23. Vd2 Fxd5 24. Hxh6+ Fxh6 25. Vxh6 Vxf2+ 26. Kh2 Hxe1 27. Hh4 Hed3 28. Hxg6 Vxg3+ 29. Kxg3 fxg6 30. Vxg6+ Kf8 31. Vf6+ Kg8 32. Fh6 1–0. Pikáns és ritka, mert Ba7 védelemre Vg6+ nyerné az e8-bástyát.
Végül a cárevics mesterkélt kísérletezése a formaidőzítés és stílusválság tüneteit mutatta, a csúcsformában játszó bolgár ellen.
Morozevics, A. (2707) – Topalov, V. (2788)
WCh-FIDE San Luis (3), 2005. szeptember 30.
Szicíliai védelem (B52)
1. e4 c5 2. Hf3 d6 3. Fb5+ Fd7 4. Fxd7+ Vxd7 5. 0–0 Hf6 6. e5 dxe5 7. Hxe5 Vc8 8. Vf3 e6 9. d3 Fe7 10. Hc3 0–0 11. Ff4 Hfd7 12. Hc4 Hc6 13. Bae1 Hd4 14. Vd1 Vc6 15. a4 b6 16. Be3 f6 17. Bh3 Bf7 18. Fe3 Bd8 19. Be1 Hf8 20. b3 a6 21. He2 b5 22. axb5 axb5 23. Hd2 Vc7 24. c4 Hc6 25. cxb5 Hb4 26. Vb1 Hxd3 27. Bd1 Hb4 28. Hc4 Hd5 29. Fd2 Vb8 30. Fa5 Bd7 31. b6 Fd8 32. Bhd3 Hxb6 33. Fxb6 Bxd3 34. Vxd3 Fxb6 35. Ve3 Fc7 36. g3 Vb5 37. h4 Vc6 38. f4 Bd7 39. Be1 Fd8 40. Hc3 Fe7 41. He4 Bd4 42. Hf2 Vd5 43. Hb6 Vb7 44. Hc4 f5 45. Kf1 Ff6 46. Ke2 Bd7 47. Vf3 Vb4 48. Bd1 Fd4 49. g4 h6 50. h5 Vb8 51. Bd2 Bf7 52. g5 hxg5 53. fxg5 Vh2 54. Kd3 Vh4 55. g6 Ba7 56. Hd1 Vg5 57. Hc3 Vg1 58. Bd1 Vh2 59. Hb5 Bd7 60. Hxd4 Va2 61. Hd2 Vb2 62. Ke2 Vxd4 63. Ve3 Vd6 64. Vf3 Vh2+ 65. Ke1 Bd4 66. Vb7 Bd7 67. Vf3 Bd5 68. Hf1 Be5+ 69. He3 f4 70. Bd3 Vg1+ 71. Kd2 fxe3+ 72. Bxe3 Vxe3+ 73. Vxe3 Bxe3 74. Kxe3 Hd7 0–1.
Ezzel vége is volt a fordulónak: a favoritok vágtatnak s alig van döntetlen a versenyen, kijátszatlan parti alig akad. Óriási.
Negyedik forduló: még (tovább) nyílnak a kert virágok: egyik játszma érdekesebb volt, mint a másik. Úgy látszik nincs remi…
Lékó, P. (2763) – Polgár, J. (2735)
WCh-FIDE San Luis (4), 2005. október 1.
Szicíliai védelem (B48)
1. e4 c5 2. Hf3 e6 3. d4 cxd4 4. Hxd4 Hc6 5. Hc3 Vc7 6. Fe3 a6 7. Vd2 Hf6 8. 0–0–0 Fb4 9. f3 He7 10. Hde2 b5 11. g4 h6 12. Bg1 Hg6 13. a3 Fe7 14. f4 b4 15. axb4 Fxb4 16. Vd4 Va5 17. Kb1 Bb8 18. g5 Hh5 19. gxh6 Bxh6 20. Bg5 Vc7 21. Hb5 Bxb5 22. Bxb5 axb5 23. Vxb4 Hhxf4 24. Hc3 Bxh2 25. Fg1 1–0. „Hó takará be a bérczi tetőt?” Előrejelzésként kemény csatát ígértek: stimmel.
Hatalmas meglepetésre az indus is lebetlizett: ezúttal nem találta el a megnyitást s gyorsan hátrányba került. Megcsodált realitásérzéke cserben hagyta: 20. – Hc4?? után bukásra volt ítélve.
Kaszimdzsanov, R. (2670) – Anand, V. (2788)
WCh-FIDE San Luis (4), 2005. október 1.
Szicíliai védelem (B90)
1. e4 c5 2. Hf3 d6 3. d4 cxd4 4. Hxd4 Hf6 5. Hc3 a6 6. Fe3 Hg4 7. Fg5 h6 8. Fh4 g5 9. Fg3 Fg7 10. h3 He5 11. Hf5 Fxf5 12. exf5 Hbc6 13. Hd5 e6 14. fxe6 fxe6 15. He3 0–0 16. Fe2 Ve7 17. 0–0 Bad8 18. Fh5 Kh8 19. Be1
d5 20. a4 Hc4??
21. Hxc4 dxc4 22. Vg4 Vb4 23. Vxe6 Bd2 24. Bad1 Hd4 25. Ve4 Hf5 26. Fe5 Bxf2 27. Ff3 Bd2 28. Fxg7+ Kxg7 29. Ve5+ Bf6 30. a5 Hh4 31.Vc7+ Bf7 32.Ve5+ Bf6 33.Fh5 Hg6 34.Fxg6 Bxd1 35.Bxd1 Kxg6 36. Ve4+ Kg7 37. Bd7+ Kg8 38. Vh7+ 1–0.
A bizarr és a konkrét sakk összecsapásából a jobb formában lévő írhatta be az egész pontot. Moro keresi a góllövő cipőjét.
Morozevics, A. (2707) – Szvidler, P. (2738)
WCh-FIDE San Luis (4), 2005. október 1.
Királyinidiai védelem (E81)
1. d4 Hf6 2. c4 g6 3. f3 Fg7 4. e4 0–0 5. Hc3 d6 6. Fe3 a6 7. Hge2 c6 8. Vd2 b5 9. h4 h5 10. Fh6 e5 11. 0–0–0 Hbd7 12. Kb1 Ve7 13. Fxg7 Kxg7 14. Hc1 Fb7 15. Hb3 Bac8 16. a3 Vd8 17. dxe5 dxe5 18. g4 bxc4 19. Fxc4 Hb6 20. Vg5 Vc7 21. Fe2 c5 22. Ha5 Bb8 23. gxh5 Hxh5 24. Hxb7 f6 25. Hxc5 Vxc5 26. Vg1 Vc6 27. Bc1 Vb7 28. Bh2 Kh7 29. Ff1 Hf4 30. Bhc2 He6 31. Hd5 Hxd5 32. exd5 Vxd5 33. Fc4 Vd7 34. Fxe6 Vxe6 35. Va7+ Kh6 36. Bc7 Bh8 37. Ve3+ Kh5 38. B1c6 Vf5+ 39. Ka1 Bbc8 40. Bxc8 Bxc8 41. Bxa6 Bd8 42. Ve2 Vf4 43. Ba7 Kh6 44. Bc7 Bd2 45. Ve1 Bd3 46. Ka2 Vxf3 47. Vc1+ Kh5 48. a4 Vd5+ 49. Bc4 e4 50. b3 Bd2+ 51. Ka3 Vd6+ 52. Bc5+ f5 53. Vg1 Kxh4 54. a5 Bc2 55. b4 Vd3+ 0–1.
A Hydra évében: Ádám hol vagy? – kérdezhetik az angol drukkerek. Várjuk csak ki a végét Gentlemen!
Topalov, V. (2788) – Adams, M. (2719)
WCh-FIDE San Luis (4), 2005. október 1.
Angol megnyitás (A30)
1. Hf3 Hf6 2. c4 e6 3. Hc3 c5 4. g3 b6 5. Fg2 Fb7 6. 0–0 Fe7 7. Be1 He4 8. d4 Hxc3 9. bxc3 Fe4 10. Ff1 d6 11. h4 Hd7 12. d5 0–0 13. a4 h6 14. Fh3 exd5 15. cxd5 Ff6 16. Ba3 b5 17. axb5 Hb6 18. c4 Fxf3 19. Bxf3 Hxc4 20. Va4 He5 21. Ba3 Be8 22. h5 Be7 23. Ff4 Bb8 24. Ff5 Ve8 25. Fc2 Vd7 26. Ve4 Hg6 27. Vd3 c4?! 28. Vxc4 Hxf4 29. Vxf4 Be5 30. Vf3 Vh3 31. Bxa7 Bxh5 32. e3 Vh2+ 33. Kf1 Vh3+ 34. Ke2 Be5 35. Bc7 Bc8 36. Ff5 Bxf5 37. Bxc8+ Kh7 38. Bh1 1–0.
Pihenőnap következik aztán újra lehet tölteni a fegyvereket.
Erdő Péter: Az igazi szeretet rábízza magát másokra















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!