A Bajnokok Ligája keddi játéknapjának csúcsrangadóját Münchenben rendezik: a Bayern a Juventust fogadja az A-csoportban. A két óriás sokáig nem került össze a nemzetközi porondon, ám tavaly szintén a Bajnokok Ligája csoportkörében meccseltek: akkor mindkétszer a torinóiak győztek 1-0-re. A jelenlegi kiírásban mindkét gárda száz százalékos, így amelyik csapat ma este nyer, az már továbbjutónak érezheti magát.
A Juventus menetel ebben a szezonban: a bajnokságban hétből hét, a BL-ben kettőből kettő Fabio Capello együttesének mérlege. A hétvégén Del Piero góljával nyert a Juve a Messina ellen, és őrzi vezető helyét hazája bajnokságában. A mai BL-találkozón az említett Del Piero „százados” lehet, mivel 100. alkalommal léphet pályára nemzetközi kupatalálkozón, ám elképzelhető, hogy az olasz válogatott támadóját a visszatérő Trezeguet kiszorítja a kezdőcsapatból.
Az eltiltását letöltő Vieira pályára lépését sérülése akadályozhatja meg, így a francia középpályást Giannichedda pótolhatja. Zebina sem egészséges, helyettese Pessotto lehet a mai rangadón.
A Bayern München a Schalke ellen pontokat vesztett az utolsó percekben a Bundesliga legutóbbi fordulójában, így a második helyre csúszott vissza a bajor gárda. Felix Magath örömmel vette tudomásul, hogy Michael Ballack kezdi visszanyerni formáját sérülése után, és Roy Makaay gyengébb teljesítménye okán sem aggódik a tréner, mondván, minden csatár életében vannak sikertelenebb szakaszok.
A Juventus ellen visszatérhet a két francia hétvéd, Sagnol és Lizarazu, ám Zé Roberto és Deisler szereplése kérdéses kisebb sérülésük miatt. A középpályáról Owen Hargreaves maradhat ki megfázása miatt.
A várható kezdőcsapatok:
Bayern München: Kahn – Sagnol, Lucio, Ismael, Lizarazu – Deisler, Demichelis, Ballack, Schweinsteiger – Makaay, Santa Cruz
Juventus: Abbiati – Pessotto, Thuram, Cannavaro, Zambrotta – Camoranesi, Emerson, Vieira (Giannichedda), Nedved – Trezeguet (Del Piero), Ibrahimovic.
A C-csoportban Torghelle Sándor együttese, a Panathinaikosz a Barcelona csapatát látja vendégül. A katalán együttes a spanyol bajnokságban botladozik, ám a BL-ben eddig hibátlan a mérlege. A hazai pályán remeklő Pana győzelemmel készült a mai találkozóra: Alberto Malesani gárdája 1-0-ra nyert az Akratitosz ellen. Az utóbbi hetekben Torghelle rendre csereként szállt be a görög együttesbe, és ez várható a Barcelona ellen is. A másik magyar játékos, Korsós György gárdája az FC Bruges-t fogadja. A találkozó leginkább az UEFA-kupát érő harmadik helyről dönthet.
Bajnokok Ligája, 3. forduló:
A keddi program:
A-csoport:
Bayern München (német)-Juventus (olasz)
Rapid Wien (osztrák)-FC Bruges (belga)
B-csoport:
Ajax Amsterdam (holland)-Thun (svájci)
Sparta Praha (cseh)-Arsenal (angol)
C-csoport:
Panathinaikosz (görög)-FC Barcelona (spanyol)
Udinese (olasz)-Werder Bremen (német)
D-csoport:
Manchester United (angol)-Lille (francia)
Villarreal (spanyol)-Benfica (portugál)
Valamennyi mérkőzés 20:45 órakor kezdődik.
A Bajnokok Ligája részletes programja és a csoportok állásai
Jelentősen szigorították a belga migrációs törvényt
