Az elsődleges adatok szerint az elkövető egy BMW személyautóval feltehetően 160-200 km/h sebességgel száguldott a belváros felé, amikor gyorshajtása és ittassága miatt elvesztette uralmát járműve felett. A BMW nekiütközött egy út szélén álló autónak, majd az előtte haladó Audinak.
Az Audi az ütközés következtében nekicsapódott egy másik álló kocsinak, majd egy szemben közlekedő személygépkocsinak. A széprepülő gépkocsi-darabok betörték egy szintén az út szélén álló autó ablakát.
Az Audiban ülő fehérgyarmati fiatalembereket a tűzoltók vágták ki a roncsokból. A jármű sofőrjén, és a mellette ülő személyen már nem tudtak segíteni a mentősök, mindketten a helyszínen életüket vesztették. 21 évesek voltak. A hátul ülő utas súlyosan megsérült. Az okozó BMW vezetője, és az egyik álló autóban ülő férfi könnyebb sérüléseket szenvedtek. Az anyagi kár a hat járműben meghaladja a hárommillió forintot. A tragédia körülményeit a rendőrség műszaki- és orvosszakértő bevonásával vizsgálja.
A szakértő válaszol: ilyen korú gyerekeknek tarthatunk LBMTQ-érzékenyítést
