Dési János: Az Erdei Mókuspárt által kezdeményezett állati konzultáció, illetve a dió-mogyoró konzultáció legfőbb tanulsága, hogy a mókusok változást akarnak, és ezért személyesen is tenni kívánnak – jelentette ki Fenyővári Mókus, a párt vezetője hétfőn nagygyűlésén az Erdőben. Nagy, vörös farkát intőn felemelve figyelmeztetett arra, hogy a foglalkoztatottság növelése, a diókereseti lehetőség biztosítása helyett a kormány csak tüneti kezelést alkalmaz. Változás kell, hogy a dolgok a helyükre kerüljenek, és a tisztes mókus- élet, a munka becsülete, az otthonteremtés és a családalapítás mindenki számára elérhető legyen – fogalmazott a mókusok tapsától kísérve. Sőt jónéhány pocok, rozsomák és cickány is megjelent a gyűlésen, őket, mint szövetséges állatokat külön köszöntötték a görénnyel együtt, bár szegény mellé senki sem akart ülni, még pártfeladatból sem. A lajhár, aki persze már megint elkésett, a szomszédaitól kérdezgette, miről is maradt le, de azok csak pisszegtek neki, hogy legyen csöndben, mert itt egy állati konzultáció folyik. „Az nekem pont jó”- mondta, s már jelentkezett is a lajhár, hogy neki lenne egy javaslata. Azonnal csökkentsék 10 százalékkal törvényileg, garanciálisan az erdei gyümölcs árát.
(Népszava, 2005. november 24.)
Halálos összecsapások Szíria partvidékén az alavita mecset elleni merénylet után















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!