A határon túli magyarok közjogi státuszáról szóló előterjesztést hagyott jóvá a kormány, amelynek célja, hogy határozottabban fejezze ki az alaptörvény szövege a határon túli magyarok nemzethez tartozását – mondta el a kormányszóvivő. Batiz András hozzátette, az Alkotmányban a módosítást követően szerepelnie kell annak, hogy a határon túli magyarok részei a nemzetnek mint közös nyelvi, kulturális, történelmi hagyományokkal rendelkező közösségnek. Mint mondta, ezzel új tartalmat kapna a nemzet fogalma. A kormány többségi támogatással s az SZDSZ fenntartásával fogadta el az előterjesztést.
A kormány elfogadta az euró bevezetéséhez szükséges módosított konvergenciaprogramot – közölte a kabinet ülését követően Batiz András. A program lényegében annak megerősítését tartalmazza, hogy 2008-ban mindazon kritériumok teljesülnek, amelyek az Európai Unió árfolyam-mechanizmusához való csatlakozást és így akár 2010-re az euró bevezetését biztosítják.
Ez konkrétan azt jelenti, hogy 2006 után, 2007-ben és 2008-ban is 1,4 százalékkal fog csökkeni a GDP-arányos költségvetési hiány, aminek következtében a nyugdíjreformmal korrigálva 2008-ra elérhetővé válik a 2,9 százalékos hiány. Emellett a többi kritérium is teljesülni fog a kormány céljai szándékai és a programban leírtak szerint, így bevezethetővé válik az euró.
Mivel december elseje volt a határidő, a kormány csütörtökön küldi el az Európai Bizottságnak a most elfogadott programot, amely utána nyilvános lesz Magyarországon is.
(Info Rádió, radio.hu)

Főhősök nyomában – itt a legnehezebb irodalmi kvíz, csak a legjobbaknak sikerül hibátlanul kitölteni!