Orbán a patrióta gazdaságpolitika mellett

Patrióta gazdaságpolitikát sürgetett Orbán Viktor a szlovákiai Révkomáromban, ahol a gazdasági konzultáció keretében felvidéki gazdasági vezetőkkel, magyar vállalkozókkal és polgármesterekkel találkozott. A Fidesz elnöke hangsúlyozta, az erőteljes térségi adóverseny miatt adócsökkentésre van szükség. A volt kormányfő szerint a cél egy Kárpát-medencei gazdasági övezet létrehozása.

MNO
2005. 11. 23. 18:01
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Orbán Viktor felvidéki gazdasági vezetőkkel, illetve magyar vállalkozókkal és polgármesterekkel tartott megbeszélést Révkomáromban a Fidesz gazdasági konzultációjának keretében.
A nagyobbik ellenzéki párt még szeptemberben indította el a konzultációt azzal a céllal, hogy a magyar és a határon túli magyar gazdasági szféra érintettjeinek bevonásával igyekezzen kialakítani az új magyar gazdaságpolitika körvonalait, és a párt gazdasági programját.

A magyar gazdaság fogalma alatt két gazdaságot kell érteni: egy sikeres, magyar többséggel bíró, a nemzetközi piacon is érvényesülő magyar gazdaságot, és a mindennapi túlélésért küzdő magyar kis- és középvállalkozókat – fogalmazott Orbán Viktor. A Fidesz elnöke szerint erőteljes adóverseny bontakozik ki a térségben, a jelenlegi magyar gazdaság pedig úgy tesz, mintha körülötte semmi nem történne. A Fidesz elnöke adócsökkentést, a gazdasági bürokrácia leépítését és patrióta gazdaságpolitikát sürgetett, ami elmondása szerint a nagy európai gazdaságokban magától értetődő. A volt kormányfő emellett fontosnak nevezte a tisztességes kereskedelem szabályainak megteremtését, a rossz monopóliumok letörését, példának a villamosenergia árának megugrását említette – olvasható a fideszfrakcio.hu-n.

Orbán Viktor úgy vélte, az új gazdaságpolitikai elvek megfogalmazásakor nem szabad Magyarország jelenlegi államhatárain belül gondolkodni, mert a holnapnak egy Kárpát-medencei gazdasági övezet felépítéséről kell szólnia.

(Forrás: Magyar Rádió, Info Rádió)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.