Tanúmeghallgatás a kecskeméti maffiaperben

Egy fedett tanú meghallgatásával, új módszerrel folytatódott csütörtökön a maffiaper Kecskeméten – tudta meg a HavariaPress.

MNO
2005. 11. 24. 12:04
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mivel a rendőrtiszt tanú személyét nem ismerhették meg a tárgyalóteremben ülők, ezért Magyarországon első alkalommal használták az úgynevezett „tárgyalás tartása zárt célú távközlő hálózat útján” nevű lehetőséget. Ez azt jelenti, hogy a tanú két hatósági ember társaságában a tárgyalóteremmel szomszédos irodahelységben tartózkodik egy paraván mögött, ahol megteszi vallomását. Ezt egy kamera közvetíti be a terembe, a tanú hangját jelentősen eltorzítva.

A rendőr elmondta, hogy 2004. július 29-én Csopakon a Garda Szállóban volt megfigyelésen, ahol szerinte a Radnai László által vezetett maffiacsoport vezetői ekkor szemlélték meg a Szerbiából becsempészett fegyvereket. A rendőr elmondta, hogy látta a szállodában Radnait, Slobodan Stojanovicot, egy másik szerb férfit, valamint további három férfit, akiket nem tudott megnevezni, de részletes személyleírást adott róluk. Elmondta, a hat férfi körülbelül egy órát tárgyalt, majd felvonultak egy szobába, ahonnan egy táskával tértek vissza, amelyben feltehetőleg a fegyverek voltak. A fedett nyomozót álarcos, felfegyverzett kommandósok kísérték a bíróságra és ők védték a szobát is, ahol megtette tanúvallomását.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.