A német modell mintájára alakítanák át a szocialisták a választójogi törvényt, hogy megakadályozzák a kétpártrendszer kialakulását. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Fiatal Baloldal vasárnapi kampányrendezvényén azt javasolta, hogy az a párt, amelyik egyéni választókörzetben három jelöltet bejuttat az Országgyűlésbe, a listán kapott szavazatai alapján számított mandátumot kapja meg – függetlenül attól, megszerezte-e a bejutáshoz szükséges öt százalékot –, hogy ezáltal frakciót alapíthasson. A kormányfő ezt azzal indokolta, hogy nemcsak kisebb, hanem demokratikusabb, többszólamú parlamentre van szükség.
Az MDF minden olyan javaslatot támogat, amely elősegíti, hogy sokszínű érdek- és értékképviselet jelenjen meg a parlamentben – jelentette ki Dávid Ibolya, az MDF elnöke tegnap a Magyar Televízió A szólás szabadsága című műsorában. Hock Zoltán, az MDF elnökhelyettese közleményében ugyancsak megfontolandónak nevezte a javaslatot. Hozzátette: pozitívan értékelik, hogy a kormány valóban átgondolta a kétpárti parlament veszélyét. A valódi megoldást azonban a tisztán listás választásban látják – tette hozzá. Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője szerint a javaslat jó tárgyalási alapnak tekinthető. A többpárti parlament az elveszett szavazatok számának minimalizálását és a demokrácia kiszélesítését jelenti, amelyben jobban artikulálhatók a különböző vélemények – fejtette ki.
Kuncze Gábor már ismerte Gyurcsány Ferenc javaslatát. Az SZDSZ elnöke a Magyar Televízió tegnap esti közéleti műsorában
kifejtette: a legfontosabb, hogy a „miniszterelnök a kétpártrendszerrel szemben kiállt a többpártrendszer mellett”. Szerinte a javaslattal a miniszterelnök az MSZP és az SZDSZ választóinak közös halmazából a szavazókat visszaküldte az SZDSZ-hez. Ahhoz, hogy az MSZP hatalmon maradjon az SZDSZ-nek be kell kerülnie a parlamentbe – tette hozzá. Megerősítette, hogy a választásokon önálló, liberális programmal indulnak, és kizárta a koalíciókötés lehetőségét a másik irányba. Horn Gábor, az SZDSZ ügyvivője szerint a kormányfő javaslata nem jó ötlet, szerinte már az is abszurd, hogy jelenleg nyolcfős frakció működhet az Országgyűlésben. Horn Gábor szerint a kisebb pártok jelenlétét a parlamentben nem a kormányfőnek, hanem a parlamenti pártoknak kell megoldaniuk, a négy párt pedig már egyeztet a kisebb parlamentről. Fodor Gábor, az SZDSZ frakcióvezető-helyettese a Hír Televízióban úgy nyilatkozott, nem ellenzik a javaslatot, hiszen az országnak érdeke, hogy több párt legyen a parlamentben, ne csak kettő.
A Fidesz nem támogatja a választási törvény módosítását – jelentette ki Pokorni Zoltán. A párt alelnöke úgy fogalmazott, hogy „nem elegáns dolog„ 160 nappal a választások előtt a szabályokat megváltoztatni, bár, mint mondta, az MSZP-ben van erre hajlandóság. Pokorni Zoltán véleménye szerint ennek az elképzelésnek ugyanaz lesz a sorsa, mint a „legtöbb ilyen meggondolatlan, kampányízű, figyelemelterelő” javaslatnak.
Répássy Róbert úgy vélekedett, hogy a frakcióalakításnak egy alkotmánybírósági határozat értelmében ma sincs alsó határa, így akár háromfős frakciót is létre lehet hozni. A Fidesz politikusa újabb gumicsontnak nevezte a javaslatot, amely szerinte Medgyessy Péter volt miniszterelnök közjogi javaslataira emlékeztet. Mint mondta, a választópolgárokra kellene bízni, akarnak-e törpe pártokat látni a parlamentben, vagy sem.
Döbbenetes videó került fel a netre Magyar Péterről, ilyet még egész biztosan nem láttak
