Drogterjesztéssel gyanúsít a rendőrség öt fiatalt Vácott. A négy hónapos nyomozás során hétfőn fogták el az első gyanúsítottat. A 23 éves váci férfi az eddigi adatok szerint főként helyi fiataloknak árulta a kábítószert. Elfogása után további négy terjesztőt is sikerült elfogni, közülük ketten szintén Vácott laknak, ketten pedig Dunakeszin.
A gyanúsítottaknál tartott házkutatások alkalmával jelentős mennyiségű kábítószert is lefoglaltak. Az egyik dunakeszi fiatalembernél például több száz amfetamintablettát, nagy mennyiségű speedport, valamint a kábítószer kiméréséhez használatos eszközöket találtak. Ezen túlmenően azonban a nyomozók találtak még betörésből származó tárgyakat is, így ebben az irányban is tovább folyik a nyomozás. Az eddig elfogott öt gyanúsított előzetes letartóztatásba került, tettükért akár 8 év börtönt is kaphatnak.
Nevelőszülőknél élő gyermekek gyűjtöttek meghatározó élményeket az ÁGOTA® Táborban
