Brit lapinformáció szerint Magyarország hajlandó lett volna a kompromisszumra az Európai Unió 2007 és 2013 közötti költségvetésének ügyében a brit kormányfő és a visegrádi országok vezetőinek budapesti találkozóján. A The Guardian azt írta: a magyar kormány elfogadta volna az unió strukturális alapjainak öt százalékos csökkentését.
A Daily Telegraph szerint Tony Blair fenyegetéssel igyekezett rávenni a kelet-európai országokat az uniós költségvetés elfogadására. Blair határozottan jelezte, hogy London jövőre minden költségvetési indítványt megvétóz, ha a tíz új tagország, köztük Lengyelország, Csehország és Magyarország a közelgő brüsszeli uniós csúcson nem fogadja el a brit költségvetési javaslatot írta a konzervatív lap, amely szerint ez azt jelentené, hogy az újonnan csatlakozott országok a vétó miatt csak a támogatások egyharmadához juthatnának hozzá.
A Financial Times ugyanakkor úgy értesült, hogy Nagy-Britannia akár 9 milliárd euró visszatérítésről is hajlandó lemondani a következő uniós költségvetésben a megállapodás érdekében. A lap azt írta: a csökkentést úgy valósítanák meg, hogy a kelet-európai új tagoknak szánt fejlesztési juttatásokat kivennék a brit visszatérítés számítási képletéből. Eddig Nagy-Britannia az uniós agrártámogatásokhoz kötötte még a kérdés megvitatását is. Információk szerint cserébe a keleti államok 10 helyett csak 5 százalékkal kapnának kevesebbet a mostani pénznél. Lengyel újságok azt is tudni vélik, hogy a kompromisszumot a varsói képviselők harcolták ki. A legironikusabban a francia lapok beszélnek a találkozóról. Az általános vélemény szerint hiába állapodott meg a V4 és Blair a szövetségről, a franciák a mezőgazdasági támogatások elvesztése miatt úgyis megvétózzák a tervezetet.
A brit elnökség terveiben 25 milliárd eurós csökkentés, ezen belül az új tagállamoknak járó felzárkóztatási támogatások 10 százalékos mérséklése szerepel. A pénteki budapesti, zárt ajtók mögött folytatott több órás megbeszélés után sem a brit, sem a magyar miniszterelnök nem beszélt a találkozón elhangzott kompromisszumos javaslatokról. Gyurcsány Ferenc a visgerádi országok képviseletében csak annyit mondott, hogy szükség van a tisztességes, az európai eszméknek is megfelelő új költségvetésre, de egyelőre messze vannak az álláspontok egymástól. Reformokra van szükség, aemlyek nem azonosak a költségvetési kiigazításokkal – tette hozzá. Tony Blair brit kormányfő emlékeztetett arra, hogy ha decemberben nem lesz megállapodás, akkor az új tagállamok csak a támogatások egy harmadához juthatnak hozzá.
Jose Manuel Barroso szerint fel kell oldani az uniós költségvetés körül kialakult patthelyzetet, ellenkező esetben komoly kár éri a Huszonötöket. Az Európai Bizottság elnöke a Süddeutche Zeitung szombati számában leszögezi: egy esetleges kudarc azzal fenyeget, hogy több új programot le kell állítani.
Az Európai Bizottság elnöke úgy fogalmazott: ha sikerülne megegyezni a 2007 és 2013 közötti költségvetésről, az azt jelentené, hogy a növekedés és a bővítés nem mond ellent egymásnak.
(Forrás: Info Rádió, Magyar Rádió, Klubrádió, HírTv)
Halálos karambol szenteste, teljesen útzár az érintett szakaszon















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!