Mintegy 20 perc alatt befejeződött az Országgyűlés szerdai ülésnapja. A Ház három törvényjavaslat részletes vitáját folytatta le úgy, hogy hozzászóló csak az egyikhez volt, és mindháromhoz zárszót mondott Juhász Gábor, a Belügyminisztérium politikai államtitkára. Az ülésnapot Deutsch Tamás, az Országgyűlés fideszes alelnöke berekesztette, és a törvényhozást jövő hétfőre összehívta.
A parlamenti ülés szerdán reggel kilenckor kezdődött, és hét órásra tervezték. A tervezett napirendi pontok között a közúti közlekedésről szóló törvény módosításának részletes vitája, a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény módosításának részletes vitája, a katasztrófák elleni védekezés irányításáról, szervezetéről és a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésről szóló törvény módosításának részletes vitája és a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló törvény módosításának részletes vitája szerepelt.
2003 decemberében már előfordult, hogy a mostaninál is rövidebb ideig, mindössze nyolc percig dolgozott az Országgyűlés. Akkor ugyanis egy képviselő sem jelent meg.
(Teletext.hu, Origo)
Kormányváltást akarnak Magyarországon az ukránok, letartóztatták Greta Thunberget















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!